Helyi közélet

2016.12.31. 13:38

A vezetők köszöntötték a szilveszterkor szolgálatban lévő tűzoltókat

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A katasztrófavédelem az év minden napján huszonnégy órás, állandó készenléttel gondoskodik a lakosság folyamatos mentő-tűzvédelméről, valamint az állampolgárok biztonságáról.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A katasztrófavédelem az év minden napján huszonnégy órás, állandó készenléttel gondoskodik a lakosság folyamatos mentő-tűzvédelméről, valamint az állampolgárok biztonságáról. A megyei igazgató személyes látogatással köszöntötte a december 31-én szolgálatot adó tűzoltókat. Az év végi koccintáson pedig a kirendeltségvezetők és a tűzoltó-parancsnokok is részt vettek.

Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az év utolsó napján az igazgatóságon és a megye valamennyi hivatásos tűzoltó-parancsnokságán megköszönte az állomány 2016-ban végzett munkáját, az újesztendőre pedig jókívánságát fogalmazta meg.

A tűzoltók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több rendezvény biztosításában is részt vesznek, közel nyolcvan hivatásos-, valamint negyven önkormányzati- és önkéntes tűzoltó áll készenlétben az évváltás éjszakáján.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában