Helyi közélet

2016.12.18. 18:51

Ahol a gleccserek esőerdőkben végződnek

Budapest - Szlávik Lajos közel hat évtizede várt az új-zélandi utazásra, az álom most valóra vált.

Budapest - Szlávik Lajos közel hat évtizede várt az új-zélandi utazásra, az álom most valóra vált.

A Szemle számára készült interjú levonatát küldtem át villámpostán Szlávik Lajosnak a lakóhelyére, Solymárra, ám néhány órával később a Föld túloldaláról érkezett a válasz. Azonnal megragadtam az alkalmat, hogy a Kelet-Magyarország számára tudósítást készítsek, hiszen Új-Zélandról ritkán kapunk beszámolót első kézből.

Egy régi álom beteljesülése

– Egy 55–60 éves (!), még a gyerekkorban gyökerező, Verne Kétévi vakációjából eredő álom beteljesülése ez az utazás, amelyet az utóbbi két évben nap mint nap készítettünk elő feleségemmel, teljesen saját szervezésben: harminchárom nap a mesés szigeteken – mesélte lapunknak Szlávik Lajos.

– Gépkocsit béreltünk, eleinte nehezen alkalmazkodtam a „balra hajts” gyakorlatához. Bár több országban vezettem már a baloldali szabályok szerint, eleinte néha eltévesztettem. Ez azonban csak az egyik közlekedési gond. A másik: a jobbkormányos gépkocsi… A „lábmunka” ugyanaz, de a jobb és bal kezet fel kell cserélni. Automata váltójú kocsit béreltem, ez könnyített valamit a reflexek átállításán, de néhány napig minden indexelés előtt „szárazon” ablakot töröltem, és fordítva…

Valószínűtlenül sárga színű, kénes vizű tó

Tizenhat helyen szállunk meg, körülbelül tízezer kilométer lesz a barangolás. Sokfelé jártunk feleségemmel házasságunk negyvenkilenc éve alatt, és úgy döntöttünk, hogy ez a távoli út a kölcsönös születésnapi ajándék lesz a hetvenedikre.

Működő gejzírek

– A decemberi nyárra felkészültünk, tudtuk, mi vár ránk. Ha viszont az otthoniakra gondolunk, az a legfurcsább, hogy amikor mi itt lefekvéshez készülődünk, a családunk Magyarországon még csak nemrégen kelt fel. A program szerint haladunk, minden gond nélkül. Repülőgéppel Aucklandba érkeztünk, amely Új-Zéland legnépesebb városa. Az Északi-sziget bejárásával kezdtük a programot. Rotorua városa – a geotermális zóna egyik központja – kínálta eddig a leglátványosabb élményeket: félelmetes volt látni a 20–30 méterre feltörő működő gejzíreket, és meglepő egy valószínűtlenül sárga színű, kénes vizű tó tükre. Wellington, a főváros, nagyon barátságos település, rengeteg zöld növényzettel.

Ahogy Budapesten megcsodálják a külföldiek a Parlament épületét, mi is hosszasan nézelődtünk a Beehive (kaptár) körépítményénél, amely 1981-ben épült, óriási viták tárgya volt és maradt, de használják, a miniszterelnökségnek és más kormányzati intézményeknek ad helyet. Vele szomszédos egy neoklasszicista épülettömb, ott ülésezik a parlament 1922 óta. Csodálatos sétát tettünk a botanikus kertben, a hozzá tartozó rózsakertben és a Begónia-házban, ahol tobzódni lehet a színekben és illatokban.

Különleges látványosságok

– Már nem nyomaszt bennünket az időeltolódás és az évszakváltás. Nagy élmény volt, amikor egy három és félórás komputazással átkeltünk a híres Cook-szoroson, amely a Tasmán-tengert és a Csendes óceánt köti össze. A komphajó tucatnyi kamiont, számos autóbuszt és legalább ötven személygépkocsit képes befogadni. Megkezdtük a Déli-sziget felfedezését. Részt vettünk egy bortúrán Blenheim környékén, hogy legyen tapasztalatunk a zamatos új-zélandi borokról. A szőlőbirtokok szépek, korszerűek, gyarapodnak, nő az export is. A Déli-szigetet kelet-nyugati irányban szeltük át a Buller folyó völgyében, majd délre indultunk a tengerparti autóúton. Különleges látványosságot jelentettek útközben a réteges „Palacsinta-sziklák” – mészkőből kialakult sziklaképződmények –, amelyek egy földrengés során emelkedtek ki a tengerből.

– A tervezett programunk felénél tartunk. Gondolunk az unokáinkra, otthon most járt a Télapó. Itt is van ilyen, s míg otthon vicces, ha azt mondjuk: nyári Mikulás, ez itt valóság. Az óceán partján megkezdődtek a karácsony előtti piknikezések sült kolbásszal – ennek íze egyáltalán nem hasonlít az otthonira.

Tavak és gleccserek

– Fájó szívvel hagyjuk el a tengerpartokat, az Alpok hegyeinek belső vidéke, a fjordvidék, a hegyi tavak, a gleccserek következnek. Százötven gleccsert tartanak számon, a legjelentősebbek a Ferenc József és a Fox nevét viselők. Az előbbit 1865-ben fedezte fel és nevezte el az uralkodóról egy német geológus, az utóbbi névadója egy korábbi új-zélandi miniszterelnök, William Fox. Különlegességük – a világon egyedülállóan –, hogy a gleccserek esőerdőkben végződnek. Most éppen küszködünk az időjárással: szakad az eső, alig látunk valamit… (Az itteni éves csapadék az otthoni négy–ötszöröse.)

- Marik Sándor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában