Alex talán nem létezik, de a probléma igen

Nyíregyháza - Az interneten napok óta kering egy kisfiú, Alex levele, amit a Télapónak címzett. Ír a szegénységről, arról, hogy tudja, hozzájuk nem megy majd, mert szegények. Lehet, hogy kamu ez a levél, lehet, hogy nem, de arra mindenképpen felhívja a figyelmünket, hogy nagyon sok gyermek él olyan körülmények között, hogy akár ő is írhatta volna ezeket a sorokat.

Ahogy olvastam Alex levelét és a hozzá írt kommenteket, elfogott a szomorúság. Nem csak azért, mert egyetlen gyermeknek (és felnőttnek sem) lenne szabad azt megélnie, hogy nincs télen tüzelő, nincs elegendő étel, csak reménytelenség és nélkülözés van. Azért is, mert még mindig zsigerből jönnek olyan reakciók a hozzászólásokban, amik előtt teljes értetlenséggel állok. Az egyik kommentelő például jól megmondta a tutit, hogy ha internetre futja nekik, akkor tüzelőre és kajára is!

Nem illik a szegénységképbe?

A napokban egy másik mélyszegénységben élő családról szóló cikk alatt is sorakoztak a megjegyzések, hogy biztos nagyon nélkülözhetnek, amikor a gyereken márkás pulóver látható, a gázon meg ott a fazék, feltehetően nem üresen… Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy ezeknek a „bölcseknek” vajon van egy „szegénységi képük” (amit, ha jól sejtem, a szegénységi bizonyítványuk mellé kaptak), amiben egy szegény család úgy fest, mint egy klasszikus Andersen-mesében? Elvégre, aki szegény, az hogy jön ahhoz, hogy legyen internete, telefonja, tévéje? Annak a gyereke legyen szíves szakadt rongyokban járni, este pedig sírva körülülni az üres fazekat a sötét és fagyos házban! Akkor talán majd megérdemlik azt a hatalmas kegyet tőlünk, hogy a szomorú szmájlira bökjünk a bejegyzés alatt, vagy megosszuk a posztot, hiszen mégiscsak empatikus és érző lények lennénk, és jó, ha erről értesülnek az ismerőseink is…

Ha csak egynek is segíthetünk…

Tudom, milyen az, amikor nincs, és a szülő inkább nem eszik, hogy a gyereknek megvehesse a csokit. Mert ő gyerek, akinek az a dolga, hogy csokit egyen, hogy a Télapót várja, és amíg csak lehet, elhiggye, hogy ez a világ mégsem olyan szörnyű hely. Tudom, milyen ez, ezért is dolgozunk ilyen családok megsegítéséért (hol egy szervezettel, hol magunktól, amennyire tőlünk telik), mert ha csak egyel több gyerek fekszik le tele pocakkal, akkor már tettünk valamit!

A „szegénységszakértő” kommentelőknek, akik csak a hírfolyamban találkoznak a szegénységgel, annyit üzennék: a világ nem attól lesz jobb hely, hogy osztod az észt!

Lencsés Brigitta, Nyíregyháza