Helyi közélet

2016.12.29. 13:24

„Általában a fény az én vakum”

Nyíregyháza - Utolsónak szánt fotóalbumát mutatta be a közönségnek nemrég a Forster-emlékérmes műemlékfotós.

Nyíregyháza - Utolsónak szánt fotóalbumát mutatta be a közönségnek nemrég a Forster-emlékérmes műemlékfotós.

S míg a sok-sok utazás közben elkészült 20 ezer műemlékfotó, s 200 órányi videofelvétel, változatos kalandokat élt át Sipos László: pálmabort ivott Burmában, elkötött torkú kormoránokkal halászókat ismert meg Délkelet-Ázsiában, tapsra alakzatba rendeződő delfineket követhetet Ománban, köszöntőt kellett mondania egy esküvőn Nicaraguában vagy éppen Indonézia egyik szigetén, Sumbawán tanított földrajzot gyerekeknek.

Már fiatalon imádott utazni

– Hála egyetlen szponzoromnak, aki jogász! – tette hozzá gyorsan elképesztő szerénységgel.

Sipos László már gimnazistaként imádott utazni, de kezdetben csupán Bulgáriáig és Lengyelországig, esetleg talán Ausztriáig vagy Görögországig jutott el. Aztán egyszer csak rátalált az Észak-Alföld középkori építészete, s amikor a meszelt rétegek alól szép lassan előkerült a ­templomaink felbecsülhetetlen értékű freskókincse, a fotózás is komolyabbra fordult, s a szenvedélyből küldetés lett.

Mivel művészettörténetet is tanult, s műemlékvédelemmel is foglalkozott, felcsigázta az érdeklődését az attribúció és az unikalitás, megpróbálta feltárni, kit vagy kiket ábrázolnak a freskók. A kutatói kíváncsiságból tanulmányok születtek, a tanulmányok képek után „kiáltottak”, s végül a képek önálló életet kezdtek élni.

Az első Jemenről szólt

– Az első album, a Sába földjén már Jemenről szólt, s az időt, pontosabban az időtlenséget próbálta tetten érni. Aztán jöttek az újabbak: az Ősi örmény templomok, az Angkor, Tibet, s most nemrég az In memoriam Palmyra. Ezek műemlékekre fókuszáltak, vagy egy-egy nagy világkorszaknak az építészeti, művészeti lenyomatát igyekeztek megmutatni. Palmyra esetén az utolsók egyike lehettem, aki fotózhatta ezt az Iszlám Állam által porig rombolt világörökséget. Néhány évvel ezelőtt pedig az emberek felé fordultam. Egy szlovákiai kiállítás kapcsán állt össze az Arcok és Sorsok, aztán jött a két Sorsfotók album, s most a sorozatlezáró Gyermek(sors)fotók – mutatta be munkáit az alkotó.

Egyre gyakrabban hívták

Egyébként azzal, hogy elkötelezte magát a műemlékvédelem mellett, elérte, hogy egyre gyakrabban hívták nemzetközi konferenciákra is, végül tagja lett a párizsi székhelyű ICOMOS-nak, amely az UNESCO szakosított szervezeteként a világörökségek megőrzésén fáradozik.

– A nagy tekintélyű nemzetközi szervezet igazolványával olyan zárt területekre is bejuthattam – régészeti feltárásokra Mexikóban, Kambodzsában, Jáván –, ahová mások nem. Abu-Dzabiban például egy olyan múzeumot mutattak meg nekem, amit éppen akkor rendeztek be – mondta el az angolul, de oroszul és németül is jól boldoguló utazó.

– Mindig a történelem, s az emberiség nagy kérdései foglalkoztattak. Úgy gondoltam, a történelmi helyszíneken találhatok valamiféle választ a kérdéseimre. A keleti világvallások szentélyei például kétségtelenül a világmindenség lenyomatai is egyben. Vegyük mondjuk Angkort: a város egy mandala-alaprajzra épült, s az ég és a föld közötti híd szerepét tölti be a csodálatos lótuszrügy-tornyaival. Falain az ősi eposzok a világ teremtéséről mesélnek. Sokszor az ember az ilyen helyeken csupán megsejt, megérez valamit, ami aztán beépül, vezet, erősít, s formál, időnként pedig kozmikus látásmóddal ajándékoz meg.

Az utolsó fotóalbum

Sipos László végül azt is elárulta, hogy bár művészettörténeti tanulmányokat és úti élményeket tartalmazó fotós könyvek készülhetnek még, fotóalbumként minden bizonnyal a Gyermek(sors)fotók a legutolsó.

Érdemes tehát megcsodálni a kötetben a nap utolsó sugarainál a fakolostorban guggolva tanuló burmai kisfiút, a gyermekét tartó brunei és tibeti madonnát, a maya indiánokat a pálmakunyhó előtt, vagy épp a Kambodzsában kígyóval játszó khmer gyermeket.

Minden képnek ugyanis rendkívül tanulságos története van.

Kőrösi Csoma Sándor emlékét őrzik

– Az ősi magyar kultúra Kárpát-medencei emlékeit szisztematikusan fotóztam, s a tapasztalatokat különféle tanulmányokban is feldolgoztam – mondta el Sipos László arra a kérdésre, vajon megpillantotta-e valahol őseink lábnyomait.

– A Szent László legendáink az országhatárainkon túlmutató jelentőséggel bírnak, s az Észak-Alföldön fellelhető freskóciklusoknak a keleti analógiáit is láthattam. Délkelet-Iránban például érdekes párhuzamokra bukkantam a jazgok vidékén. Ők a jászok késői utódai, s a földjükön található Jászberény testvérvárosa is, ahol komolyan ápolják a rokoni kapcsolatokat. De Dárdzsilingben vagy a tibeti kolostorokban járva is megtapasztalhattam, milyen gondosan őrzik Kőrösi Csoma Sándor emlékét.

KM-MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában