Helyi közélet

2016.12.07. 09:50

Három nap nyolc előadás a Hetényi /Szlovákia/ CsaVar Színház előadásában Kisvárdán

Kisvárda - „A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész és egy közös szenvedély” Lope de Vega.

Kisvárda - „A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész és egy közös szenvedély” Lope de Vega.

– A szlovákiai társulat, a CsaVar Színház, a Csallóközi Vándorok − nevéhez hűen, a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig, illetve a határokon túl is, egyéni feldolgozásban jeleníti meg a magyar irodalom gyöngyszemeit. Elsősorban a magyar kultúrát, de sohasem hagyják figyelmen kívül a körülöttük élő nemzetek, nemzetiségek kultúráját sem.

Három nap nyolc előadás

A Hetényi /Szlovákia/ CsaVar Színház három napos kisvárdai turnéján a Kisvárdai Várszínház és Művészetek színpadán– tájékoztatott Orbán–Radvánszki Ágnes művelődésszervező–népművelő– a három nap alatt nyolc előadást tart, december 8–án és 9–én és 12–én hétfőn.

Az Ördögbe!!!

Csütörtökön és pénteken délelőtt 10.30–tól és 13 órától, az alsós általános iskolai tanulók színházbérleti sorozatóban mutatják be Az ördögbe! című népmesét, népi hangszeres zenével, négy előadás tartásával. Előadásukban felcsendülnek a legszebb hajdúsági, és mezőségi dallamok. Mindez ütőgardon, gitár és hegedű kíséretében.

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Ugyancsak ezeken a napokon, csütörtökön és pénteken, délután három órától két előadásban a felsős általános iskolai tanulók, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című színművét, mely igazi Petőfi korabeli hangulatot varázsol a színpadra. A városi komédiák hangulatát idéző produkció Petőfi páratlan humorával, groteszk elemekkel fűszerezve tárja elénk e különös világot.

Parti–Nagy Lajos–Darvas Ferenc: Ibusár

December 12–én, hétfőn tíz órától és fél egytől a Bessenyei György Gimnázium színházbérleti sorozatában Parti–Nagy Lajos–Darvas Ferenc: Ibusár című műve Sárbogárdi Jolán tragikomédiája, ki többet várt életétől, mint ami jutott neki, mi több mint elhiszi magának, hogy magasztosabb hivatás betöltésére született. Vagy bölcsebb úgy élni, vagy azt a környezetet elfogadni, amiben élünk, s örülni a mának s nem a múlton keseregni vagy a jövőt várni áhítattal. Egy jó dráma mindig választ ad legbensőbb legtitkosabb önmagunknak is feladott kérdéseinkre. Kis ember az anti hőse ennek a műnek, aki mindannyiunkban megtalálható, hiszen ritka az olyan ember, aki feltételek nélkül örül a világnak.

Vándor előadások

A Hetényi /szlovákia/ CsaVar Színház – a szlovákiai társulat, a Csallóközi Vándorok –vezetője, rendezője és szereplője egyaránt Gál Tamás, s a vele együtt dolgozó, szereplő, tíz fős társulat sikert sikerre halmoz, ahol csak megjelennek. Kicsiket, nagyokat egyaránt szórakoztatnak, igazi értéket közvetítenek. Hitűk, hogy az irodalom legyen az klasszikus vagy kortárs, igenis érdekli a mai kor emberét, ha az előadók, mint a jó révész biztonságosan és könnyedén viszi át az utazót a megértés partjára.

Gál Tamás 2015–ben megkapta a Pro Traditoinem díjat, valamint a Dosky 2015 díj–at –Szlovákia legrangosabb színházi díja– az év legjobb férfi színésze elismerést.

- Vincze Péter -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában