Helyi közélet

2016.12.13. 12:01

Kisszekeresre összpontosít az új polgármester

Kisszekeres - Ha nem érkezik fellebbezés a vasárnapi kisszekeresi időközi polgármester-választás eredménye ellen, akkor csütörtöktől hivatalosan is Berki Balázs a település új polgármestere, hiszen a 318 érvényes szavazatból a legtöbbet – szám szerint 136-ot – ő kapta.

Kisszekeres - Ha nem érkezik fellebbezés a vasárnapi kisszekeresi időközi polgármester-választás eredménye ellen, akkor csütörtöktől hivatalosan is Berki Balázs a település új polgármestere, hiszen a 318 érvényes szavazatból a legtöbbet – szám szerint 136-ot – ő kapta.

A község új vezetője az általános iskolát Kisszekeresen végezte el, majd a Debreceni Református Kollégiumban tanult tovább. A Debreceni Egyetemen mérnök-informatikus szakon szerzett diplomát. Az utóbbi években pályázatírásokkal segítette a térség önkormányzatait, településeit.

Élni a lehetőségekkel

Írt pályázatokat többek között szociális és mezőgazdasági programokra, falubuszokra, TOP-os támogatásokra.

Kisszekeresen még sohasem indult választásokon, ezért először arról faggattuk, miért vállalta el most a polgármester jelöltséget.

– Nagyon sok önkormányzatnak írtam már sikeres pályázatokat, s öröm látni azoknak a településeknek a fejlődését. Nem tudom az okát, de Kisszekeres nem élt ezekkel a lehetőségekkel, pedig minden apró eredménynek nagy jelentősége van a Szatmárban élők számára. Úgy gondoltam, sok más település megsegítése helyett most inkább Kisszekeresre összpontosítok, megpróbálom tudásomat és tapasztalatomat a településen élők szolgálatába állítani. Köszönöm mindenkinek a bizalmat, igyekszem majd munkámmal meghálálni a szavazatokat – mondta a község új polgármestere, aki szólt a legfontosabb feladatokról is.

Rossz állapotban az óvoda

– Van még egy-két olyan aktív pályázat, amelyekkel élnünk kell. Ilyen a mezőgazdasági utak rendbetétele, valamint három főt foglalkoztatni lehetne egy fiataloknak szóló program keretében. Reménykedem abban, hogy Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében lesznek még pályázatok, hiszen az óvodánk épülete nagyon rossz állapotban van. Bízom abban, hogy a képviselő-testülettel eredményesen tudok majd együtt dolgozni, hiszen valamennyiünknek az az érdeke, hogy a település fejlődjön.

KM-MML


Fellendíteni a sportéletet

– Bár április óta Jánkmajtison élek, Kisszekereshez továbbra is ezer szállal kötődöm. A szabadidőmben sportolni szeretek, érdekel a foci, az erőemelés. Polgármesterként Kisszekeresen is szeretném újra elindítani a sportéletet. Egykoron jó kis focicsapat volt itt. Jó lenne a környező települések fiataljaiból ismét összeállítani egy csapatot, s indulhatnának a megyei III. osztályban – tette hozzá Berki Balázs. Mikor befejezésül a családjáról kérdeztük, így válaszolt:

– Nevelem a feleségem gyermekét, s tavaszra várjuk az első közös babánkat.


Nyíregyháza - A független Berki Balázs nyerte az időközi polgármester-választást Kisszekeresen vasárnap - közölte Nagyszekeres-Kisszekeres-Zsarolyán-Nemesborzova Községek Körjegyzőségének vezetője az MTI-vel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában