Helyi közélet

2016.12.22. 11:32

Pályázaton elnyert eszközöket kaptak az önkéntesek

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Közel harminc millió forint értékben kaptak szak-és védőfelszereléseket az önkéntes mentőszervezetek és tűzoltó egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Közel harminc millió forint értékben kaptak szak-és védőfelszereléseket az önkéntes mentőszervezetek és tűzoltó egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Idén is, hasonlóan a tavalyi évhez már mindkét szakterületen működő civilek pályázhattak felszerelésekre a BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt pályázatokon. Az eszközöket csütörtök délelőtt a megyei igazgatóság vezetői állománya jelenlétében adták át ünnepélyes keretek között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenöt pályázatot nyújtottak be az önkéntes mentőszervezetekben szerepet vállaló civil szerveződések, akik több, mint tíz millió forint értékű támogatásban részesültek. A támogatási összegekből technikai eszközöket, például szivattyúkat, csónakmotort, halradart, száraz búvárruhát, szerszámkészletet, evezőket, mentőmellényeket, védőruhát, védőeszközöket szerezhettek be, valamint oktatási és üzemanyag költségeket számolhatnak el – mondta el Gyenge László tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője a csütörtöki eszközátadáson. Az alezredes kiemelte: a polgári védelmi szakterületen egy megyei mentőszervezet 97 fővel, 13 járási 436 fővel és 97 települési önkéntes mentőcsoport 859 fővel áll készen az árvízvédelmi feladatokra és az esetlegesen a rendkívüli téli időjárással kapcsolatos feladatok ellátására.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén 32 önkéntes tűzoltó egyesület működik, az idén 26 egyesület pályázott a BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt összegekre és közel 20 millió forint értékben nyertek el szak-és védőfelszerelésekre, képzésekre és működésre forrásokat – erről már a megyei tűzoltósági főfelügyelő beszélt.

Leskovics Zoltán tű. alezredes hozzátette: megyénkben három önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesület működik, Demecserben, Tarpán és Tyukodon, de jelentős az úgynevezett II. kategóriában lévő egyesületek száma is, akik együttműködési megállapodás keretében tudják az önkormányzati és a hivatásos tűzoltók munkáját segíteni, így hozzájárulnak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mentő-tűzvédelméhez.

Az átadási ünnepségen elsőként gratulált a civileknek Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában