Helyi közélet

2016.12.16. 11:02

Új vezetője lesz vasárnap estére Tisztabereknek

Tisztaberek - Időközi választáson polgármestert választ december 18-án Tisztaberek lakossága, ugyanis Kónya Géza, a település eddigi vezetője szeptemberben lemondott tisztségéről. A jelölteket kérdeztük ötleteikről, terveikről és céljaikról.

Tisztaberek - Időközi választáson polgármestert választ december 18-án Tisztaberek lakossága, ugyanis Kónya Géza, a település eddigi vezetője szeptemberben lemondott tisztségéről. A jelölteket kérdeztük ötleteikről, terveikről és céljaikról.

A polgármesteri tisztségért négy jelölt vállalja a megmérettetést. Szavazni egyébként vasárnap 6 órától 19 óráig lehet majd a művelődési házban kialakítandó szavazókörben.

Sztolyka János (Fidesz)

A legfontosabb feladatnak Tisztaberek község fejlesztését tartom, ami elsősorban a gazdasági tevékenység, a szociális feladatok, a kultúra és a sport területeit érinti. Azt gondolom, hogy ezek a területek befolyásolják legnagyobb mértékben az emberek életminőségét, a fiatalok Tisztaberekhez való kötődését. Célom, hogy a hazai és uniós források, pályázati lehetőségek elnyerésével és a közfoglalkoztatásban lévő lehetőségek kihasználásával új munkahelyeket teremtsünk, legyen az például zöldségtermesztés, a nők részére kézműves munkák szervezése. Fontosnak tartom az együttműködést a vállalkozókkal, a közvetítést az álláskeresők és a munkaerőt keresők között. Fontos, hogy az önkormányzat a jogszabályokban előírt kötelező feladatok ellátása mellett vállalkozói szemlélettel gazdasági tevékenységeket is végezzen. A vállalkozói nyereség képezheti a fejlesztések (például épületek felújítása, járdák, belterületi utak javítása, játszótér építése) egyik forrását és erősítheti a település pénzügyi stabilitását. Az idős emberek támogatását is fontosnak tartom.

 Pásku Károly (Munkáspárt)

Csengerben születtem 1961-ben. Porcsalmán lakom, nős vagyok, 2 fiúgyermekünk van. Rokkant járadékos vagyok, a feleségem közmunkás. A Magyar Munkáspártnak 2007-től vagyok tagja, nyíltan vállalom a meggyőződésemet, a dolgozó emberek és a szegények képviseletét. Ha rám szavaznak és megválasztanak, akkor a polgármesteri feladatokat társadalmi megbízatásként kívánom ellátni. Tiszteletdíjamat a településen élő szegény sorsú emberek javára ajánlom fel. A képviselő-testülettel alkotó együttműködésre törekszem. A jelenlegi közmunka helyett állandó munkahelyek létesítését szorgalmazom majd. Éppen ezért támogatom a helyi és környékbeli kis- és középvállalkozók munkahelyteremtő beruházásait. Biztosítanám a településen élők kulturális és sportolási igényeit. Támogatnám a civil szervezetek és egyéb szerveződések működését, anyagi feltételek megteremtését. Arra törekednék, hogy a pályázati lehetőségek maximális kihasználásával szebbé, élhetőbbé tegyük a települést, segítsük az itt lakók boldogulását, csökkentsük az elvándorlást.

Nagy Gábor (független)

Születésem óta Tisztabereken élek. Jól ismerem a helybelieket, hiszen köztük élek és dolgozom. Jól tudom, hogy a meglévő problémák, gondok nem oldhatók meg rövid idő alatt, azonban hiszem, hogy van mód egy olyan közösség kialakítására, amely megoldásokat talál a problémákra. A legfőbb célom az önkormányzati törvényben előírtak betartása, betartatása. Észszerű gazdálkodással, a lehetőségek felderítésével, kihasználásával, a munkához való hozzáállás módjának nagyfokú megváltoztatásával lépésről lépésre haladva jutni előbbre. Természetesen ehhez kell a lakosság aktív részvétele, a helyi vállalkozók és gazdálkodók segítő szándéka. Fontos feladat a műszaki bázisunk, a Béres porta udvarának lebetonozása. Nagy szükség lenne az óvoda régi épületének a hőszigetelésére. A fiatalokat segíteni, ösztönözni kellene, hogy a 16. életévük betöltése után ne hagyják abba a tanulást. Fontos annak belátása, hogy a falu minden ott élő emberé, felelősek vagyunk érte ugyanúgy, mint az elvégzett munkánk minőségéért, hogy bátran nézhessünk abba a bizonyos tükörbe nap mint nap.

Juhos Zoltán (független)

Tisztabereki lakos vagyok, jól látom a falu helyzetét. Úgy gondolom, nagy szüksége lenne a településnek a változásra. Az itt élők beleszürkülnek a hétköznapokba, ezen szeretnék én változtatni, persze, ehhez kell a lakosság segítsége is. Fontos, hogy a településen működő vállalkozói haszonból minél több fejlesztést és szociális támogatást valósítsunk meg. A fiatalok és az idősek szociális helyzetét segíteni kell, a falut élhetőbbé kell tennünk. Meg kell valósítani az önfenntartásra való minél hamarabbi átállást. Egy 10–12 fős bentlakásos idősek otthona létesítésére régóta nagy szükség van. Az intézmény nemcsak az időseknek nyújtana otthont, de megélhetést jelentene az ott dolgozóknak és családjuknak hosszú távon. Még több odafigyelést szeretnék az idősekre. A félbehagyott gázvezeték és aszfaltút továbbépítése szintén fontos feladat. Fontos a fiatalok továbbtanulásának segítése is, hiszen ők jelentik a jövőt. A pályázatokat, a támogatási és fejlesztési lehetőségeket minél jobban ki kell használnunk. Figyelnünk kell a középületek karbantartására is. Szeretném a lakosságot kicsit összébb kovácsolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában