Helyi közélet

2017.01.20. 08:53

Sál, sapka, kesztyű, biztosítás…

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Ma már a külföldre utazók kilencven százaléka köt legalább alap utasbiztosítást.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Ma már a külföldre utazók kilencven százaléka köt legalább alap utasbiztosítást.

– Az előzetes foglalások adatai alapján a síutakhoz a legnépszerűbb úti célok között kiemelkedik Ausztria, amelyet a magyar síelők közel fele céloz meg. Egyre népszerűbb Szlovénia, de Olaszország és Franciaország síterepei iránt is nőtt az érdeklődés, bár ez utóbbit kevesebben választják – nyilatkozta a napokban Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége alelnöke.

Ahhoz, hogy a téli kikapcsolódás alatt ne érje meglepetés az utazókat, érdemes a biztosításra is némi pénzt áldozni.

Már az utazás napjától

– A biztosító társaságok, melyekkel kapcsolatban állunk, arra törekednek, hogy kifejezetten a síszezonban is többféle lehetőség közül választhassanak az ügyfelek. Az alap utasbiztosítás minden időszakban tartalmazza a teljes körű betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást, a téli sportokra kötött az említettek mellett már a legalacsonyabb napidíjtól – ami kategóriától függően 580-tól 1210-ig forint terjedhet – olyan szolgáltatásokkal bővül, mint a síbérlet árának visszatérítése betegség, baleset esetén, a felelősségbiztosítás, a jogvédelem, a helikopteres és hegyi mentés vagy a hazaszállítás – mondta el érdeklődésünkre Mátyásné Gutyán Tímea.

A Sky Travel Utazási Iroda idegenforgalmi ügyintézője kifejtette: legkevesebb egy, átlagosan négy napra szóló szerződéseket kötnek a téli sportok szerelmesei, persze vannak, akik egy hétig vagy ennél hosszabb ideig is pihennek. A legtöbben már az utazás napjától „bebiztosítják” magukat.

– Az utasbiztosítások mellett ügyfeleink gyakran kötnek gépjármű-biztosítást is, amit maximum 12 éves kocsira vagy motorra vehetnek igénybe. Kiterjed a szervizbe szállításra, helyszíni segítségnyújtásra, ha a diagnosztika alapján a gépjármű három napon belül nem javítható, közlekedési baleset és műszaki meghibásodás esetén a hazaszállításra is.

– Az utazni vágyók indulás előtt bejönnek, elmondják, hogy mit terveznek, mi pedig ennek függvényében megmutatjuk, hogy milyen opciók közül választhatnak. Eldöntik, hogy ár-érték arányban melyik biztosító kínálata a legmegfelelőbb számukra, majd elkészítünk egy utazási kötvényt, amin olvasható egy segélyhívószám. Bármilyen problémájuk adódik, ezt a telefonszámot éjjel-nappal hívhatják, a biztosító munkatársai pedig segítenek – ismertette a részleteket Mátyásné Gutyán Tímea, s hozzátette: ügyfeleiknek minden utazás előtt ajánlanak biztosítást, mert soha nem tudhatják, mikor lesz rá szükség.

– Alapvetően szeretjük biztonságban érezni magukat, ezért nem sajnáljuk azt a napi pár száz forintot, amit a biztosításért kell kifizetni – osztotta meg lapunkkal tapasztalatait Dudás Tünde.

A biztosítási tanácsadó úgy látja, a külföldre utazók 90 százaléka köt legalább alap utasbiztosítást, mert ebben benne vagy a betegség-, poggyász- és a baleset-biztosítás, valamint a jogvédelem is. Az extrém sportok szerelmesei pedig olyan csomagot választhatnak kicsit magasabb összegért, amelynek birtokában teljes nyugalommal hódolhatnak a téli szenvedélyüknek.

Interneten is megköthető

– Az emberek rájöttek, hogy nem éri meg biztosítás nélkül útnak indulni, hiszen külföldön egyetlen rutinvizsgálatért akár több százezer forintot is kiszámláznak – utalt a következményekre Dudás Tünde.

S hogy mennyire alkalmazkodnak a biztosítók az élethez, jelzi: míg korábban a terrorcselekményt kizárták a biztosítások köréből, az elmúlt év tragédiái után, a foci-Eb előtt az igények miatt bekerült a biztosítási események közé. Ma már az időhiány sem jelent gondot, hiszen megköthető az interneten is, és ha máshogy nem is, legalább így gondoskodnak magukról az útra kelők, nyaralni, telelni vágyók.

A nyárba menekülnek

Az idei téli szezonban az egzotikus úti célok piacán nincs a tavalyinál nagyobb kereslet. A legnépszerűbbek a tengerparti üdülések, Bali, Thaiföld, Mauritius, a Maldív- és a Seychelles-szigetek. Népszerűek továbbá a karib-tengeri hajóutak, de egyre többen választanak ázsiai úti célok közül is. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke az MTI-nek azt nyilatkozta: ismételten feltűnően nagy kedvezménnyel kínált tengerparti üdülési ajánlatok jelentek meg a piacon. Azt javasolta az utazóknak, hogy minden esetben befizetés előtt győződjenek meg arról, hogy ki az utazás tényleges szervezője és milyen általános szerződési feltételek alapján nyújtják a szolgáltatást.

KM-BM, CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában