Kérem és köszönöm

Észrevettem, hogy az élet folyamatosan harmóniára törekszik. A minap a buszmegállóban álldogáltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki közvetlenül a hátam mögött beszél. Csáki Alexandra jegyzete.

Megfordulván idős, jól szituált hölgy állt pont az orrom előtt. „Csókolom, segíthetek valamiben?” – kérdeztem egy mosoly kíséretében, ami hamar az arcomra fagyott, mert szinte azonnal jött az utasítás: nézzem meg, mikor jön ez és ez a busz. Nyeltem egyet és felolvastam a menetrendet. Közben megérkezett a járata, amire természetesen ő szállt fel elsőként. Köszönés nélkül faképnél hagyott azzal a tüskés gondolattal, hogy már az óvodában megtanítják a gyermekeket az alapvető udvariassági formulák, a kérem és a köszönöm használatára.

Egészen addig bántott a dolog, míg a boltban be nem álltam a sor végére. Bájos arcú nagymama várakozott előttem teli kosárral. Amikor meglátta, hogy csupán egy csomag papír zsebkendő van a kezemben, félrehúzódott, jelezve, hogy kerüljek elé. Visszakoztam, de kedvesen erősködött, így végül megköszöntem a lehetőséget és helyet cseréltünk. „Nem tesz semmit, kislányom” – le­gyintett, és mosolyával egyensúlyba billentette a mérleg nyelvét.

- Csáki Alexandra -