Helyi közélet

2017.02.15. 12:28

Csak egy valaki tudta, miért is fontos

Nyírbátor - A krimiben három idegen férfi találkozott egy üres lakásban.

Nyírbátor - A krimiben három idegen férfi találkozott egy üres lakásban.

A Nyírbátori Kulturális Központ színpadán igazi vérfagyasztó krimit láthatott a színházkedvelő közönség az Orlai Produkciós Iroda (Budapest) művészeinek jóvoltából hétfőn este. A „Várj, míg sötét lesz!” című darab már számtalanszor aratott nagy sikert a világ színpadain, az Audrey Hepburn főszereplésével készült filmváltozat pedig örök klasszikus. A darabot most Kovács Patrícia (Susy) és Szabó Kimmel Tamás (Mike) főszereplésével mutatták be, utóbbi művész színjátékát tavaly novemberben egyébként a nyíregyházi publikum is megcsodálhatta, akkor a „Száll a kakukk” című darabban nyújtott felejthetetlen alakítást.

A mostani krimiben három idegen férfi találkozott egy üres lakásban, akik kerestek valamit, ami a háziaknak nem jelentett semmit, nem is emlékeztek, hogy hová tehették. Hogy mi ez a valami, és miért olyan fontos, azt csak egy szereplő tudta.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában