Helyi közélet

2017.02.10. 09:31

Heteket késhetnek a bérek Szakolyban

Szakoly - Február elsején Szakolyban új jegyzőt neveztek ki az önkormányzatnál, s amíg ezt a tisztséget nem sikerült betöltetni, addig az adósságrendezést sem tudták megkezdeni – adott tájékoztatást a jelenlegi helyzetről Szűcs Gabriella polgármester.

Szakoly - Február elsején Szakolyban új jegyzőt neveztek ki az önkormányzatnál, s amíg ezt a tisztséget nem sikerült betöltetni, addig az adósságrendezést sem tudták megkezdeni – adott tájékoztatást a jelenlegi helyzetről Szűcs Gabriella polgármester.– A február 6-ai képviselő-testületi ülésen végre kezdeményezni tudtam az adósságrendezési eljárás megindítását, s a testület jóváhagyásának birtokában másnaptól már intézkedtem is, hogy minden a leggyorsabban alakuljon. A bíróság előírta feltételeknek viszont teljesülniük kell, s a legfontosabb az volt, hogy az önkormányzat végre benyújthassa az elmaradt pénzügyi zárását.

Kényszerű várakozás

– Ez várhatóan február 20-án történhet meg, de a Cégközlönyben már az első napon meg kellett jelentetnünk az adósságrendezés megindításának a tényét. Az eljárásnak sajnos van egy nem túl szerencsés hozadéka, ugyanis a mai nappal, azaz február 10-ével esedékes béreket egyelőre nem tudjuk kifizetni, amiről természetesen már tájékoztattam a munkavállalókat. Amikor az adósságrendezés ténylegesen elindul – vagyis amikor a pénzügyi zárásunkról a bíróság döntést hoz –, az önkormányzatunk nyithat egy letéti számlát a Magyar Államkincstárnál, s a beérkező normatív támogatásokból azonnal utalni tudjuk az elmaradt béreket.

– Az adósságrendezés lehetővé teszi ugyan, hogy reorganizációs támogatást igényeljünk, de ennek a folyósítása bizonytalan, így kizárólag a normatív állami támogatásból tudunk fizetni. Mivel leghamarabb normatíva február végén lesz, hamarabb nem tud az államkincstár sem januári bért utalni. Ez mintegy kéthetes kényszerű várakozást jelent a dolgozóknak. Március közepén pedig az adóbevételekből a februári béreket is rendezni tudjuk – sorolta Szűcs Gabriella.

Utolérték magukat

A településvezető hozzátette: – Mivel 2014. január 1-jétől mindent újra kellett könyveltetnünk, addig az adósságrendezés is állt, ahogy azt korábban is elmondtam. Most utolértük magunkat, február 20-ára végre lesz egy véglegesen lezárt pénzügyi mérlegünk, így már nem lehet akadálya az adósságrendezésnek.

KM-MJ


Ismét nem kaptak bért az önkormányzat alkalmazottai Szakolyban, jutott el hozzánk a nem túl szívderítő hír a napokban. Már az augusztusi fizetés is csúszott, de azt a szeptemberivel együtt megkapták az emberek. Novemberben viszont megint hiába vártak a bérükre. Az az érzésünk, hogy a polgármester ”trükközik” a fizetéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában