Helyi közélet

2017.02.28. 17:52

Ismét magasan a magyar film csillaga

Budapest, Nyíregyháza - Együtt ünnepelték a hazai filmesek a díjkiosztót s az újabb magyar Oscar-­győzelmet.

Budapest, Nyíregyháza - Együtt ünnepelték a hazai filmesek a díjkiosztót s az újabb magyar Oscar-­győzelmet.

Magyar idő szerint február 27-én hajnali fél háromtól lezajlott a 89. Oscar-gála a Los Angeles-i Dolby Színházban, s bizonyára úgy vonul majd be a filmtörténelembe, mint a botrányok fesztiválja. A világ a gigászi ceremónián röhög, mert a legjobb film kihirdetésénél nem a valódi győztest, a Holdfény című film stábját, hanem a Kaliforniai álomét szólították a színpadra. A többi pedig – például hogy halottként emlékeztek egy élő művészre – már csak hab volt a tortán.

Nem volt váratlan

Nekünk, magyaroknak szerencsére nem ezek miatt lett emlékezetes ez az éjszaka, hanem mert Deák Kristóf kisjátékfilmje, a Mindenki című is elhozott egyet az aranyló figurák közül. A szakmabelieket nem érte teljesen váratlanul a siker.

A tavaly megalakult Magyar Holly­wood Tanács – amelynek elnöke Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, egyik alelnöke pedig Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációsfilm-rendező – színvonalas partival, a filmvilág kiválóságainak társaságában ünnepelte meg az eseményt egy budapesti étteremben.

– Fontosnak éreztük a közös ünneplést, mert a tanácsnak már közel 300 tagja van, s a létszám közel egyharmada Los Angelesben élő amerikai magyar, sokan ott is vannak az Oscar-partin – nyilatkozta lapunknak Bokor Balázs, s hozzátette: – A másik ok, hogy várjuk a Mindenki című Deák-film győzelmét. Éppen ma olvastam egy amerikai újságban arról, miért ez a mű lesz a rövidfilm-kategória győztese, bár 6200 akadémiai tag döntése kapcsán nehéz észérvekről elmélkedni.

A rádióból értesült

A rendezvény tisztelgés is volt 38 olyan korábban díjazott előtt, akik a magyarok hírnevét is öregbítették, kezdve az erdélyi születésű Sándorházi Vilmossal, aki 1933-ban érdemelte ki az Oscart a Kavalkád című filmjéért, folytatva a háromszorosan is elismert Rózsa Miklóssal. Megidézték az 1956-ban a hazáját elhagyni kényszerülő Zsigmond Vilmost, Szabó Istvánt, aki 1982-ben vehette át az Oscart a Mephistóért, legjobb maszkmesterünket, az 1985-ben díjazott Elek Zoltánt, a magyar anyától született Adrien Brodyt és Rachel Weiszt, s a tavalyi győztest, Nemes Jeles Lászlót.

Rófusz Ferenc a partin elmesélte, hogyan nem vehette át A légy című rajzfilmjéért személyesen a szobrot: nem adtak neki útlevelet, s egyébként sem hittek benne, hogy nyerhet. Az alkotó aznap éjjel a Szabad Európa rádiót hallgatta, onnan értesült róla, hogy nyert a filmje. Több mint két hónap múlva aztán kiengedték Amerikába, s akkor egy kisebb ünnepség közepette megkaphatta a díjat.

Csősz Boglárka színész-producer Borbás Edina forgatókönyvíróval arról beszélt, hogy legutóbb a Paramount Pictures filmvállalat megalapítójáról, Zukor Adolfról készítettek egy 15 perces rövidfilmet 25 dollár címmel, a híres magyar filmmogul ugyanis ennyi pénzzel a zsebben kezdte a pályáját Amerikában.

A hosszú ideje Törökországban élő művésznő elmondta: – Amikor a törökökkel beszélgetek, mindig felmerül, kik is hozták létre Hollywoodot, s hogy ez többnyire a magyarokhoz fűződik.

Jelen voltak még a Divinyi Réka forgatókönyve alapján készült Pappa Pia című, új zenés film alkotói is. A már Amerikában is bizonyító Csupó Gábor, a film rendezője vidám hölgykoszorúban mulatta át az éjszakát, s a film augusztus 24-ei premierje kapcsán elmondta: – Úgy látszik, ismét nosztalgia ébredt a vidám, zenés filmek iránt – amint azt a Kaliforniai álom sikere is bizonyítja –, s örülnénk, ha Magyarországon is újra teret nyerne ez az ízlésvilág. A mi filmünkben sincs tömeggyilkosság, ez egy hamisítatlan szórakoztató mozi – fogalmazott a magyar híresség.

Az iskoláé is a díj

Aztán lassan megkezdődött a kategóriadíjak kiosztása, s a hazai nagyságok felállva tapsoltak az újabb magyar sikernek – miközben valahol távolabb, a Bakáts téri általános iskolában a Mindenki gyermekszereplői is majd’ kiugrottak a bőrükből az örömtől. KM-MJ, SZA

Kalkuláltak a lehetséges nyertesekkel

– Ha kiderül egy filmről, hogy díjat nyert valamelyik nemzetközi fesztiválon, ugrásszerűen megnő iránta az érdeklődés, és ez a tendencia a magyar alkotásoknál is megfigyelhető – mondta lapunknak a Krúdy Art Mozit üzemeltető Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója, Mészáros Szilárd.

– Az a tapasztalatunk, hogy egy magyar filmre nem ülnek be igazán sokan, de amint elismerést kap, mindenki azonnal látni akarja. Nagyon jól megfigyelhető volt ez tavaly, a Saul fia esetében: átlagos volt a nézőszám egészen addig, amíg el nem nyerte a Golden Globe-díjat, akkor sokan eljöttek megnézni. Azután egy kicsit lecsengett az érdeklődés, majd jött az Oscar-díj, és ismét telt házzal vetítettük. Hasonló volt az érdeklődés a Tiszta szívvel című film iránt is: amikor sorra kapta a díjakat, telt házas közönségtalálkozót is szervezhettünk. Ezek a sikerek viszont nem érintik a többi magyar alkotást, azokra nem kíváncsiak többen – mondta Mészáros Szilárd, akitől megtudtuk: a márciusi moziműsor összeállításakor kalkuláltak a lehetséges nyertesekkel, ezért ezen a héten a Kaliforniai álom, a jövő héten pedig a Holdfény című fimet vetítik.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában