Helyi közélet

2017.02.10. 14:17

Ismét megszólalt a csengő

Nyíregyháza - A tíz héten át tartó Mindenkinek becsengettek! program tehetséggálával zárul.

Nyíregyháza - A tíz héten át tartó Mindenkinek becsengettek! program tehetséggálával zárul.

A Down Egyesület 2009-ben indította útjára saját inkluzív nevelésen alapuló oktatási programját, amihez hazánk több nagyvárosa mellett Szatmárnémeti és Ungvár is a csatlakozott immár nyolc esztendeje. Csütörtökön Nyíregyházán, a Göllesz-iskolában egy pedagógusoknak szervezett értekezlettel nyitották meg az idei, tíz hétre tervezett programot.

A cél, hogy az ép, a sajátos nevelési igényű és az értelmi lemaradással élő kisgyermekek a szülők és a szakemberek segítségével értékes és hasznos időt töltsenek együtt, játsz­va ismerjék meg és fogadják el egymást.

Ötszáz gyermek

– A workshop célja, hogy minél többen csatlakozzanak a Mindenkinek becsengettek! programhoz. A városi intézmények képviselői mellett a Göllesz Viktor speciális szakiskola igazgatója és pedagógusai is eljöttek, hiszen a projekt során fogyatékkal élő gyermekeket szeretnénk bevinni többségi általános iskolák készségfejlesztő óráira – mondta el kérdésünkre Kisari Károly.

A Down Egyesület elnöke kifejtette: Nyíregyházán körülbelül ötszáz egészséges és tizenöt fogyatékkal élő gyermek próbálhatja ki és élheti át a közös alkotás örömét.

– Az osztályokban tíz héten keresztül dolgoznak majd együtt a diákok, akik a közel három hónapos program zárógáláján mutatják meg tehetségüket, sőt egy rendkívüli flashmobbal is meglepik a megyeszékhely járókelőit.

– Az indulás óta benne vagyok a Mindenkinek becsengettek! programban – árulta el érdeklődésünkre Kovács Zoltánné Vass Éva, a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa, s hozzátette: nagyon hasznosnak tartja ezt a fajta integrációt.

– Fogyatékkal élő diákok nem, de sajátos nevelési igényű, tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek járnak hozzánk. Az ő fejlesztésükhöz szakértőgárda nyújt segítséget a mindennapok során, de már a tanítók is egyre szakszerűbben látják el ezt a feladatot.

Díjnyertes a program

– A Mindenkinek becsengettek! program az elmúlt nyolc évben több mint kétszáz fogyatékkal élő gyermeket integrált többségi iskolákba, óvodákba, elért 10 ezer gyermeket és felnőttet, ezzel is elősegítve és meghonosítva hazánkban a fogyatékkal élők elfogadását, valamint az együttnevelést. Az inkluzív nevelési program az Európai Befektetés Bank által kiírt társadalmi innovációs versenyen második helyezést ért el Madridban – tudatta lapunkkal Kisari Károly, a nyíregyházi Down Egyesület elnöke.

KM-CSA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában