Jegyzetfüzettel a színházban

Nyíregyháza - Színész, rendező, dramaturg, kritikus, műfordító, irodalomtörténész szeretett volna lenni – mindezt egyszerre.

Dr. Karádi Zsoltot aligha kell bemutatni olvasóinknak: a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének oktatója hosszú évek óta lapunk állandó szerzője, akinek kritikáit nem csak a Móricz Zsigmond Színház bemutatóit követően olvashatjuk: a VIDOR Fesztivál egy-egy komédiáját is minden esztendőben górcső alá veszi.

Drámák, tragédiák

– Ezek a cikkek inkább a figyelemfelhívást szolgálják. A valódi kritikához jóval nagyobb terjedelem, illetve országos merítés szükséges; ahhoz, hogy egy kritikusnak rálátása legyen a hazai színjátszás egészére, évente legalább kétszáz bemutatót kell megnéznie. Nekem erre sajnos nincs lehetőségem – mondja Karádi Zsolt, akinek nemrégiben jelent meg Az ég nem emberséges című kötete, amelyben az elmúlt tíz évben publikált írásai, tanulmányai, valamint lánya, Nóra színházi képei kaptak helyet. Pontosabban mindebből egy válogatás.

– Nem volt könnyű eldönteni, mi kerüljön a könyvbe. Minden előadásról legyen benne valami, vagy csak a legjobbakról? Mindegyikről egy kevés, vagy a legemlékezetesebbekről sok? Megpróbáltam – a terjedelem adta lehetőségek között – a lehető legtöbb produkciót érinteni. Szeretném, ha ezek a darabok ilyen módon is fennmaradnának – mondja a szerző, akit Thália temploma gyerekként bűvölt el először. Amikor a Miskolci Nemzeti Színház egykori főrendezője, Orosz György gyermekszereplőket keresett, őt választotta. Elvarázsolta az épület, a hangulat; színész, rendező, dramaturg, kritikus, műfordító, irodalomtörténész szeretett volna lenni – mindezt persze egyszerre –, de hajdani kiváló egyetemi oktatói oly nagy hatással voltak rá, hogy az irodalom mellett döntött.

A színház egy időre háttérbe is szorult életében, amíg 1985-ben, az akkori Szemle szerkesztője meg nem kereste: nincs-e kedve beszámolót írni A kártyások című Gogol-darabról. Volt; és azóta csak nagyon ritkán tud úgy beülni egy-egy előadásra, hogy ne legyen a kezében jegyzetfüzet. A drámákat, a tragédiákat kedveli leginkább; a játéktól katarzist vár.

Legnagyobb kedvence mostanában a Túl zajos magány volt, de nagyon szerette a Valahol Európában című musicalt is. Több mint tíz esztendeje azonban nem csak tollal és papírral megy a teátrumba: magával viszi gépét és objektívjeit is. Tizenkét éves kora óta fényképez: ha nem vették volna fel az egyetemre, riporternek állt volna. A szakmában leginkább a színészportrék királynőjeként tisztelt Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész munkáiért rajong. Ő egyszer azt nyilatkozta, hogy nem nagyon kellenek dramaturgiai ismeretek a jó színházfotóhoz. Karádi Zsolt szerint szükség van efféle tudásra is.

Jól fotózható arcok

– Szerintem a hatásos kép elkészültéhez legalább 40 százalék szerencse kell; 30 százalékért a technika felel, a fennmaradó részt viszont az teszi hozzá, aki megnyomja a gombot. Vannak fotográfusok, akik az előadás egészét akarják visszaadni, mások a színészre koncentrálnak. Én mindkettőt szeretném. Sok korábbi anyagomat visszanézve azonban mindig észlelem régebbi hibáimat is… Nyíregyházán könnyű a dolgom, hiszen a Móricz Zsigmond Színházban sok a jól fotózható arc: Horváth László Attilát, Puskás Tivadart, Illyés Ákost, Vicei Zsoltot, Horváth Sebestyén Sándort, Gulácsi Tamást, Pregitzer Fruzsinát, Kuthy Patríciát, Nyomtató Enikőt, Kosik Anitát vagy Jenei Juditot is élmény fényképezni, hiszen erős karakterek – mondja Karádi Zsolt, akinek több tucat masinája van, s aki a végsőkig ellenállt a digitális forradalomnak.

– Manapság nagy előny, hogy egy-egy estén végtelen mennyiségű felvételt lehet készíteni, de ha a feleségemről vagy a lányomról igazán szépet szeretnék, akkor 6X6-os vagy 6X7-es filmes gépet veszek elő és befűzöm a Kodak Portát…

KM-SzA