Kutak mélyén

Tejben-vajban fürdés? Á, nem az a kunszt – tiszta víz! Az lesz az igazi luxus, ha így halad a világ, s már akinek lesz lehetősége fürdenie, mert túléli a vízért indított háborúkat. Elnézve a hétköznapjainkat, itt, a Kárpát-medencében még most is elképzelhetetlen, hogy a rémálom egyszer a mi életünk valóságává válhat, pedig intő jelekből nincs hiány. Nyéki Zsolt jegyzete.

A két éve nekilódult népvándorlás és masszív migrációs nyomás is onnan ered, ahol nincs víz, no meg élelem, de van túlnépesedés, betegség, és persze ember okozta káosz. Húsz éve a tankönyveink még csak közölték a tényt az iparilag és gazdaságilag elmaradott földrészek elsivatagosodásáról; ma már biztonságpolitikai tananyag, hogy az élhetetlenné váló területek lakossága a „nagy fehér embert”, a Nyugatot okolja ezért, mondván: mi okoztuk a globális válságot, aminek áldozatául esik a víz is. E (nem is annyira alaptalan) vád minimum önvizsgálatot érdemel, szembesülést, s bizony, a legöntudatosabb civilizáció pusztította a legjobban a bolygót. Ötven év alatt annyi erőforrást, benne vizet használt fel, mint előtte ötezer év alatt, miközben a következő tíz-húsz évben megduplázódik a vízigény a népesség növekedése és az ipar igénye miatt. Vajon meghallotta, megértette-e a világ azt az ENSZ-üzenetet, hogy akkor lesz béke és biztonság, ha megfelelő mennyiségű vízhez jutnak az emberek világszerte… (Peter Thomson, az ENSZ 71. Közgyűlésének elnöke). Nincs okunk nyugodtan lubickolni a vízben, mert az átlagpolgárok körében is irgalmatlan nehezen nyer teret a környezettudatosság.

Ha valaki elzárja a csapot fogmosás közben, ha a gyors tusolást választja a fürdőkád megengedése helyett, ha gyűjti az esővizet és locsolja azzal a kertjét, az már biztató, de legtöbbször nem szemléletváltás, hanem anyagi érdek, a takarékoskodás jele. Ha kikényszerített is, de eredmény. A magam részéről ezért nyugtáztam a közkutak korlátozását, leszerelését, mert ahogy ingyen ebéd, úgy ingyen víz sincs. Ezért fogadom megértéssel a fúrt kutak szigorúbb ellenőrzését is, mert a talajban rejlő víz közkincs, méghozzá vészesen apadó. Nem lehetünk büszkék elődeinkre, akik pazarolták a vizet, s ha elszennyezték, simán öntötték óceánba, tengerbe, folyóba, patakba – kinek mi volt a közelében. Mást ne mondjak: Nyíregyházáról is 1985-ig hordták a szemetet Borbányára a kukásautók, s töltötték fel az egykor gyönyörű tavat. Ezért se fog soha senki bocsánatot kérni: „ilyen volt a rendszer”, s ennyi. Ez ellen már nem tehetünk – de azért igen, hogy mi szégyenkezés nélkül nézhessünk gyermekeink, unokáink szemébe.

- Nyéki Zsolt -