Helyi közélet

2017.03.24. 19:37

Porzó fenék

Burjánzanak a világnapok, mára több van belőlük, mint ahány lap a naptárban. Legyen szó a balkezesekről vagy az alvásról, mindenhez köthető egy dátum, de azoknak sem kell kétségbe esniük, akik különlegesebb dolgokat – például a pingvintudatosságot – szeretnének egy-egy világnap keretében megünnepelni. Hoványi Péter jegyzete.

Ezen a héten volt a víz világnapja, amelynek balatonnyi feneket kerítettek. Ebből Áder János is kivette a részét: az edelényi görögkatolikus gimnáziumban tartott előadást a klímaváltozás vízre gyakorolt hatásairól. A köztársasági elnök példáját megyénkben is követték; minden vízzel kapcsolatba hozható intézmény, szervezet megtartotta a maga nyílt napját, előadását, pályázati eredményhirdetését, a gyerekek szemléletformálását pedig az egyébként teljesen vízmentes helyeken is kiemelt feladatnak tekintették.

Volt szerencsém olyan országban járni, ahol a mindennapok legfontosabb feladata a palackozott ivóvíz beszerzése, fizettem ezer forintnyi összeget egy literért, s nincs kétségem afelől, hogy a szomjas emberből ennél jóval többet is ki lehet facsarni. Ha bárki számára túlzottnak tűnik a víz világnapjával kapcsolatos felhajtás, gondoljon csak megyénk víztározóinak porzó fenekére, és arra, hogy milyen szerencsések vagyunk a fent említett országhoz képest – legalábbis egyelőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában