Helyi közélet

2017.03.09. 07:17

Visszakövetelt milliók a megyei elkószáló közmunkások miatt - Olykor az önkormányzati paprika ültetvény helyett a vállalkozó földjén güriztek

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A legtöbb szabálytalanságot megyénkbeli közfoglalkoztatók követték el.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - A legtöbb szabálytalanságot megyénkbeli közfoglalkoztatók követték el.

A kormányhivatalok és járási hivatalok munkatársai tavaly 5375 közfoglalkoztatási programot ellenőriztek országszerte, megyénkben 318-at. A Belügyminisztérium összesítéséből kiderül: a vizsgálatok harminc esetben tártak fel súlyos szerződésszegést, a visszakövetelt támogatás összege 287,5 millió forint – ennek felét, 144 millió forintot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei foglalkoztatóknak, nagyrészt önkormányzatoknak kell visszafizetniük. Hat megyében (köztük Szabolcsban) tizenkét önkormányzatot jelentettek fel többek között sikkasztás, illetve költségvetési csalás gyanújával – az ügyészség tájékoztatása szerint ez utóbbi ok miatt rendeltek el nyomozást a szakolyi, illetve az érpataki önkormányzat működésével kapcsolatban is.

A tavalyi ellenőrzések eredményeként 287 millió forintot kell visszafizetniük a szabálytalanul működő közfoglalkoztatóknak, ebből 145 milliót megyebeli önkormányzatoknak. Szerettük volna megtudni, mely településeink érintettek, de a Belügyminisztérium sajtóosztályától kapott közlemény nem nevesíti a támogatás visszafizetésére kötelezett közfoglalkoztatókat, mint ahogy azt sem, kiket jelentettek fel.

Megkerestük a megyei főügyészséget. Dr. Szilágyi László sajtószóvivő közölte, hogy mivel sem a megyei főügyészség, sem a megyében működő járási ügyészségek nem vezetnek olyan nyilvántartást, amiből megállapítható, hogy a kormányhivatal a közfoglalkoztatási programmal összefüggésben ki ellen, mikor és milyen tartalmú feljelentést tett, csak az ügyészek emlékezete alapján tud válaszolni.

– Két olyan nyomozást sikerült beazonosítani, amely a kérdésében szereplő körbe sorolható. Mindkettőben tavaly rendelt el nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága jelentős vagyoni hátrányt, illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. Az egyik nyomozás Érpatak, a másik Szakoly önkormányzatának működésével függ össze – mondta. E két települést említette lapunknak dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő is. Elmondta: választókerületében Érpatak és Szakoly érintett, ezért ezen települések nem vehetnek részt az önkormányzati közmunkában. – Igyekeztem közbenjárni, hogy ne maradjanak munka és fizetés nélkül azok az emberek, akik önhibájukon kívül estek el a lehetőségtől, a vízügynek, a Közútnak és a kistérségnek köszönhetően így több mint száz szakolyi és negyven érpataki dolgozhat – mondta el a képviselő.

Nem ott vannak, ahol kellene

– A közfoglalkoztatásban kétféle költségre kap támogatást egy önkormányzat: egyfelől a dolgozók bérére, másfelől a bérköltség egy bizonyos százalékáig egyéb dologi és üzemeltetési költségekre, beruházásokra – avatott be a részletekbe Máté Antal, Nyírbátor polgármestere.

– Menet közben is lehet ellenőrzésekre számítani, ezek két irányból érkezhetnek. Rendszeresen és szúrópróbaszerűen helyszíni ellenőrzést tartanak a kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályának munkatársai, de vizsgálódhatnak a minisztérium közfoglalkoztatást felügyelő alkalmazottai is. Emellett papíralapú elszámolás, illetve ellenőrzés is van: az önkormányzatoknak havonta be kell küldeniük a kimutatásaikat a közfoglalkoztatás minden elemére kiterjedően. Büntetni két okból szoktak. Egyrészt, ha a dokumentáció nem felel meg az előírásnak, és ha nagyon szigorúak, akár a teljes támogatási összeget is visszafizettetik. Nagyobb baj, ha a helyszíni ellenőrzés kiszúrja, hogy a közmunkások nem ott vannak, ahol a munkanapló szerint lenniük kellene, vagy mást csinálnak, mint amit előzetesen rögzítettek. A foglalkoztató önkormányzat többnyire azonnal tudomást szerez arról, ha tetten érnek valakit, kivéve a szúrópróbaszerű szemléket, amiről a helyhatóságot sem értesítik – világította meg a folyamatot Máté Antal, majd hozzátette: – Mi is követtünk már el apróbb adminisztratív hibát, ami miatt a támogatásból egy minimális összeget vissza kellett fizetni, de komoly visszaélésekről még a környezetünkben sem hallottam.

Szankcionált esetek

A munkanaplóban az szerepelt, hogy a közfoglalkoztatottak az önkormányzat paprika ültetvényén dolgoznak, miközben egy vállalkozó földterületén dolgoztak.

A közfoglalkoztatottak közül kilencen nem az önkormányzatnak, hanem egy egyéni vállalkozó konyháján dolgoztak.

Két ember foglalkoztatása okafogyottá vált, hiszen a programban szereplő borjú megszökött, a szarvasmarhát kölcsönadták fedeztetésre, a vállalt baromfitartásnak nyoma sem volt.

Csak a megjelölt célokra használható

Orosz Lászlót, Piricse polgármesterét is megkérdeztük a közfoglalkoztatási pénzek felhasználásáról. – A munkaügyi központtal hatósági szerződést kell kötni arról, hogyan lehet ezeket a támogatásokat felhasználni, öncélúan ehhez nem nyúlhatunk – magyarázta a település vezetője. – Csak azokra a munkanemekre, eszközökre, anyagokra kötjük meg a szerződést, amelyeket a korábban benyújtott pályázatunkban megjelöltünk, s a pénzt csak ezekre lehet költeni. Én is hallok arról, hogy egyes önkormányzatok más célra is felhasználják a támogatást, de a szerződés szerint ez szabálytalan. A megyei kormányhivataltól mi még nem kaptunk ellenőrzést, de a munkaügyi központ folyamatosan felügyeli a pénz helyes felhasználását. Rendszeresen be kell mutatnunk a számlákat, hogy mi mindenre költöttük el a pénzt. Ha nagyobb értékű anyagbeszerzésről van szó, előtte árajánlatot kell kérnünk, mint a közbeszerzéseknél.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában