Naiv voltam…

Megyénk híres költőjének a sorai jutnak az eszembe, ha a környezetvédelemre és a hazánkban élők szemléletére gondolok. Váci Mihály után szabadon hadd fogalmazzam meg prózában a gondolataimat: Nem elég a környezet és a „kék bolygó” megóvására vágyni, de mindezt valamennyiünknek felelősségteljesen akarnunk is kell. M. Magyar László jegyzete.

S nem elég csak ezt a nemes szándékot rendszeresen hangoztatni, a megvalósításért mindenkinek tennie is kell a szűkebb és tágabb lakóhelyén. Mindettől azonban még nagyon távol állunk. Mit várjunk el attól a horgásztól, aki szemetet hagy maga után a vízparton, hogyan védi a tájat, aki az építési törmeléket kiviszi a határba, s hogyan számol el a lelkiismeretével az a sofőr, aki kiborítja a jármű hamutartóját a belvárosban?

Meglehetősen naiv voltam, amikor azt hittem, hogy a 2004-es európai uniós tagságunknak köszönhetően nagyot változik a szemléletünk a környezetvédelem, a tisztaság területén. Azt reméltem, hogy az uniós közösség tagjaként reánk is hat majd az a tisztaságmánia, amit oly nagyon irigyeltünk kirándulásaink során a nyugat-európai országokban. Valljuk meg őszintén, hogy a vasfüggöny mögötti államokban még a magyar turisták sem merték eldobálni a szemetet, a cigarettacsikket. Bezzeg, amikor átlépték ismét a magyar határt, már el is felejtették a kint látott tisztaságot.

Lelkiismeret-furdalás nélkül dobálták ki, s dobálják ki mind a mai napig magyar földön a buszokból, a személykocsikból a zacskókat, a palackokat, a különböző hulladékokat, s viszik ki a határba a gumiabroncsot, a rossz tévét. Vajon a magyarok miért nem érzik a magukénak ezt a szép országot?!

- M. Magyar László -