Helyi közélet

2017.05.12. 12:57

Az őzbakok trófeáiból rendeznek tárlatot Tunyogmatolcson

Tunyogmatolcs - Cél az is, hogy a hivatásos és sportvadászok kicserélhessék tapasztalataikat.

Tunyogmatolcs - Cél az is, hogy a hivatásos és sportvadászok kicserélhessék tapasztalataikat.

Az őzbakok vadászata április 15-én kezdődött, s a visszajelzések szerint sok trófea érmes elbírálást kapott. Az idei sikerekről a vadásztársadalom és a civil lakosság is meggyőződhet, ugyanis május 13-án, szombaton 10 órától Tunyogmatolcson az egész megyét érintő őztrófeamustrát rendeznek.

Kiemelkedően gazdálkodnak

– Először is hadd köszönjem meg a tunyogmatolcsi Szamosközi Vadásztársaságnak és Tunyogmatolcs önkormányzatának, hogy első szóra az ötletünk mellé álltak és mindenben maximálisan segítségünkre voltak. Az őz az a nagyvad, amely a megyében mindenhol megtalálható, sőt nyugodtan állíthatom, hogy többnyire a legfontosabb nagyvadnak számít – tájékoztatta lapunkat Fazekas Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vadászkamara titkára. – A vadászata a tavaszi éledő természetben igazi lelki felüdülés, és a hazai vadászok számára is elérhető élményt jelent. Ráadásul a legváltozatosabb agancsot az őz tudja produkálni, így nagyon kicsi az esélye, hogy két egyforma agancs kerüljön az elejtő szobájának falára.

– A megye őzgazdálkodása országosan is jó, sőt vannak kifejezetten kiemelkedően gazdálkodó társaságok is. Éppen ezért szeretnénk hagyományteremtő céllal egybehívni a megyét erre a szakmai seregszemlére. A cél az, hogy a hivatásos és sportvadászok kicserélhessék tapasztalataikat, és kicsit szakmázhassanak a kiállított agancsok alapján. Várjuk szombaton a tunyogmatolcsi sportpályára a nem vadászó lakosságot is, hiszen az őz nemcsak a vadászoknak, hanem az egész megyének büszkesége. Az érdeklődők legalább délután háromig gyönyörködhetnek a szebbnél szebb agancsokban.

KM-MML

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában