Helyi közélet

2017.05.11. 10:53

Látni kell, mert leírhatatlan - Auschwitzban jártak a nagykállói diákok

Nagykálló - Ezrek vettek részt a 2017-es Élet Menetén április végén Auschwitz-Birkenauban – köztük a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium képviseletében négy diák és történelemtanáraik.

Nagykálló - Ezrek vettek részt a 2017-es Élet Menetén április végén Auschwitz-Birkenauban – köztük a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium képviseletében négy diák és történelemtanáraik. Az esemény a halálmenet antonímája, amely a rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia, valamint a kirekesztés minden formája elleni harc fontosságát hirdeti. A menet Auschwitz I-ből indult és Auschwitz II-ben ért véget.

Nagykállóból kilencszázat

Három busz indult a Dohány utcai zsinagóga elől közel 160 magyar delegálttal, hogy részt vehessenek a „March of the living” nemzetközi megemlékezésen Lengyelországban a haláltábor területén, képviselve az életet és hirdetve: „Soha többé SOÁ!” Az auschwitzi program számunkra a 18-as barakk előtt rendezett magyar megemlékezéssel kezdődött. Csak a magyarok tartanak ilyet a megjelent országok közül, aminek oka érthető: az Auschwitz-Birkenauban kegyetlenül meggyilkolt emberek nagy része magyar volt.

A több mint 430 ezer zsidó származású magyart a Horthy-rendszer idején deportálták Magyarországról a haláltáborokba. Nagykállóból mintegy 900 embert hurcoltak el a Holokauszt idején.

A rendezvényen beszédet mondott Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke, az izraeli–magyar nagykövet, valamint sokan mások, akik szívügyüknek tekintik a magyar zsidókra emlékezést.

Az auschwitz-birkenaui távolságot a menet gyalog tette meg, emlékezve mindazokra, akiknek talán ez az út jelentette az utolsó sétát. A barakkok és krematóriumok között vezető út végén nemzetközi megemlékezés várta a „Schindler listája” című film zenéjére vonuló tömeget, majd lehetőségünk nyílt a tábor megtekintésére is.

Tanulságos tanulmányút

A krakkói városnézés alkalmával elsőként a Jagelló egyetemet nézte meg a csoportunk, majd a főtérre mentünk, ahol a hazaindulás előtt még eltölthettünk néhány órát.

Összességében örültünk, hogy részesei lehettünk ennek a tanulmányútnak. Azt gondoljuk, hogy a látottakról nem lehet hiteles beszámolót írni, mivel az embernek saját szemével kell látnia az itt történt borzalmak bizonyítékait.

- Balogh Angelika, Biró Gábor, Oláh Anna Fanni, Szabó Benedek (10. a), tanáraik: Farkasné Mikita Judit, Szabóné Gyalog Mária; Korányi Frigyes Gimnázium, Nagykálló -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában