Hálózati társadalom

Pár éve negyven percet vártunk a kezdéssel egy nyírlugosi labdarúgó-mérkőzésen. Mint megtudtam, a sporik addig nem vezethették gyepre a focistákat, amíg az összeállítás jegyzőkönyvét interneten el nem küldték, csak hát akadozott a mobilnet. Nemrég érettségitalálkozót szerveztünk, és azokat az egykori osztálytársakat, akiknek nem tudtuk az e-mail-címét vagy nem voltak fenn a közösségi oldalakon, nem tudtunk elérni. Pusztai Sándor írása.

Áldás vagy átok a világháló? Ica néninek, aki a dédunokáját láthatja Angliában, jó, Kati néninek, aki a fővárosban élő unokáival tartja a kapcsolatot, szintén áldás. Mást gondol erről Barna, akire a kereső egyetlen hivatkozást sem ad fel, és nincs mobilja sem. A hálózattal a Föld egy kis faluvá vált, s ami a világban zajlik, azt azonnal megtudjuk. Az internet a demokrácia digitális szent grálja, mindenki olvasó és mindenki szerkesztő. Nem lehet az információt szűrni vagy elhallgatni. Idegen városban járva a telefonon tájékozódunk, megnézzük, holnap lesz-e kirándulóidő, ételreceptet keresünk, élővideót osztunk meg, parkolást fizetünk.

A digitális köldökzsinór olyan szinten része az életünknek, hogy az utóbbi idők leghangosabb tiltakozását a rossz emlékű netadó robbantotta ki – el is vetették azon melegében. Egy Kisvárdán pár hete megismert kezdeményezés már pont azt célozta, hogy az emberek a virtuális térből – az egészséges mértéket tartva – lassan térjenek vissza a valóságba.

- Pusztai Sándor -