Helyi közélet

2017.05.09. 16:48

Videó: Elfogták a nyíregyházi kerékpártolvajokat

Nyíregyháza - Az érkerti rendőrök lopás mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is kezdeményeztek eljárást a 37 éves gyanúsított ellen.

Nyíregyháza - Az érkerti rendőrök lopás mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is kezdeményeztek eljárást a 37 éves gyanúsított ellen.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrsének munkatársai 2017. május 8-án elfogták azt a 37 éves hajdúhadházi férfit és 15 éves hajdúhadházi társát, akik a megalapozott gyanú szerint az elmúlt héten sorozatban lopták a nyíregyházi vasútállomás kerékpártárolóiból a bicikliket. A nyomozók az adatgyűjtés során beszerzett bizonyítékok alapján a feltételezett tetteseket a rendőrőrsön lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek.

Kiderült, hogy a bűncselekményeket egy 13 éves fiúval közösen követték el, akit életkora miatt a rendőrök tanúként hallgattak meg. Az összesen nyolc kétkerekű eltulajdonításával, valamint kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsított 37 éves férfit a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Fiatalkorú társa szabadlábon védekezhet. Az érkerti rendőrök az eljárás során megtalált és lefoglalt kerékpárokat visszaadták a tulajdonosaiknak.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában