Helyi közélet

2017.06.02. 12:10

A legtehetségesebb ötven fiatal egyike: Varga Gábor

Nyíregyháza - A mentorprogramba a legkiválóbb magyar fiatalokat válogatták be.

Nyíregyháza - A mentorprogramba a legkiválóbb magyar fiatalokat válogatták be.

Kutatók, művészek, üzletemberek, médiaszemélyiségek vállalkoztak arra, hogy ötven tehetséges magyar fiatal karrierjét egyengessék hat hónapon keresztül. A félszáz mentor között van többek között Al Ghaoui Hesna újságíró, Herendi Gábor filmrendező, Rúzsa Magdolna énekesnő, Lackfi János költő és dr. Beck György üzletember is. A programba 1034-en jelentkeztek, az előválogatás után a neves szakemberekből álló zsűri ötven fiatalt választott ki, akik kivételes adottságaik, szorgalmuk révén a jövő formálói lehetnek és akik fél éven át a személyiségükhöz vagy a céljaikhoz párosított mentorral dolgozhatnak együtt.

Köztük van a nyíregyházi Varga Gábor is: a Debreceni Egyetem végzős orvostanhallgatója köztársasági ösztöndíjas, az Új Nemzeti Kiválóság Program résztvevője, akit fél éven át dr. Fekete György egyetemi tanár, gyermekgyógyász, klinikai genetikus szakorvos mentorál. Az unokatestvére nevezte be, és nagyon meglepődött, amikor kiderült: ő a kiválasztottak egyike. Gyereksebész szeretne lenni, az álommunkahelyet Magyarországon, azon belül is Debrecenben képzeli el. Többször is lett volna már lehetősége külföldre menni, de amíg tud itthon fejlődni és tanulni, nem tervezi, hogy máshol próbáljon szerencsét. Márpedig ezen a téren sincs oka panaszra: mindig is megkapta a lehetőségeket a fejlődésre, ő pedig élt velük.

Színes társaság

– Édesanyám gyermekorvos, és sokat voltam bent vele a kórházban: láttam, hogy kommunikál a kicsikkel, belém ivódott a szakma szépsége, ennek ellenére sokáig eszembe sem jutott, hogy kövessem őt a pályán – mesélte Gábor.

– A Krúdy gimnázium matematika tagozatára jártam, ahol inspiráló közeg vett körül, versenyekre jártam, de még az osztálytársaimmal is versengtünk. Amikor viszont fakultációt kellett választani, és ezzel dönteni arról, mi leszek, ha nagy leszek, rájöttem, hogy mégsem szeretnék mérnök lenni. Így amikor édesanyám már beletörődött abba, hogy nem leszek orvos, végül mégis e mellett döntöttem. A kutatás, amire nagyon sok időt és energiát fordítok, látszólag más területre irányul, mint a gyereksebészet, mégis nagy hasznát veszem majd a későbbiekben. Azt sokan tudják, hogy amikor a szervek nem kapnak elegendő vért, károsodnak. Arról viszont talán kevesebben hallottak, hogy amikor ismét jó minőségű vérhez jutnak, ez újabb károkat okoz – a kutatásom célja ezeknek a csökkentése. Szerencsés vagyok, mert nem csak a témavezetőmre számíthatok, aki szakmailag és emberileg is követendő példaként áll előttem, de a következő fél évben a mentorprogramnak köszönhetően dr. Fekete Györgyre is. A kezdeményezés viszont nem csak emiatt hasznos: a programnak köszönhetően nagyon színes társaságba kerültem, szinte mindenki más területtel foglalkozik, a különböző szemléletmódok találkozása pedig mindannyiunkra jó hatással lehet – mondja Gábor, akinek a tanulás és kutatás mellett a szakkollégium vezetésére is jut ideje. Elhivatott, tehetséges diákokat keresnek, és mindig örül, ha látja, hogy a fiatalok már középiskolásként elkötelezik magukat az egyetemi kutatás mellett.

Szívesen oktatna

Nincs ideje unatkozni, és a jövőjét is hasonlóképpen tervezi. Sokaknak hálás azért, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret. A családja és a barátai is megértik, ha kevesebb időt tud velük tölteni – azt mondja, nagyon szerencsés velük –, és úgy gondolja, máshol nem tudott volna ennyit tanulni, fejlődni. Szeretne PhD-fokozatot szerezni, de szívesen bekapcsolódna az oktatásba is, hogy átadhassa azt a tudást, amit megszerzett. Egykori iskolája, az Apáczai gyakorló jelmondatát vallva mindig a legnagyobb célt tűzi ki maga elé, és ha nem is sikerül maradéktalanul megvalósítania, számára az a fontos, hogy tudja: ő mindent megtett. És ez sokszor fontosabb, mint maga a cél.

Egyénre szabott program

Az 50 tehetséges magyar fiatal program nem csak ismertebbé akarja tenni a kiválasztottakat: fejlődésüket egyénre szabott mentorprogrammal segíti. A mentoráltak között van mások mellett Lukoviczki Réka, aki két éve egy balesetben elvesztette el az egyik lábát, azóta Robotlány néven tart motivációs előadásokat és workshopokat, Jentetics Kinga, aki online könyvkiadással foglalkozó webes alkalmazásával az ­Apple kiemelt partnere lett, vagy Túri Tamás, aki formatervező elektromos triciklijével nemrég elnyerte a világ legnagyobb zsűrizett designversenyének elismerését. Az ötven fiatalt a La femme magazin gondozásában megjelent kiadvány – http://www.lafemme.hu/tehetseg – mutatja be.

KM-SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában