Helyi közélet

2017.06.01. 14:42

A szabadtéri színházak 350 előadással várják a közönséget

Budapest - Országszerte 350 előadással várják a közönséget egész nyáron a szabadtéri színházak - mondta el Pócza Zoltán, az idén 20 éves Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten.

Budapest - Országszerte 350 előadással várják a közönséget egész nyáron a szabadtéri színházak - mondta el Pócza Zoltán, az idén 20 éves Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten.

A szezonnyitó sajtótájékoztatón hozzáfűzte: a szervezet kilenc tagja - a Kőszegi Várszínház, a Zsámbéki Színházi Bázis, a Szabad Tér Színház, az Esztergomi Várszínház, az Agria Nyári Játékok, a Szarvasi Vízi Színház, a Kisvárdai Várszínház, a Gyulai Várszínház és a Szentendrei Teátrum - 34 bemutatóval készül, az előadásokra mintegy 250 ezer nézőt várnak.

A kulturális kormányzat 2017-ben pályázati keretből 248,5 millió forinttal támogatja a szabadtéri színházak működését, további 60 millió forintot fordítanak a fesztiválok támogatására - mondta el Sipos Bulcsú Kadosa, a kultúráért felelős államtitkárság kabinetfőnöke.

Az Agria Nyári Játékok 39 előadással várja az érdeklődőket a. A közönség szavazatai alapján harmadszor lesz látható a Monte Crsito grófja című előadás, és idén is megrendezik az Országos Operett és Musical Fesztivált - hangsúlyozta Kelemen Csaba ügyvezető igazgató.

Az Esztergomi Várszínház idei szezonját Horányi László igazgató a legendák évadának nevezte, mivel olyan művészóriások szellemiségét idézik meg egy-egy előadással, mint Szabó Magda, Kabos Gyula, Cserháti Zsuzsa és Arany János.

A Gyulai Várszínház június 29-től három bemutatót - a Szentivánéji álom című táncelőadást, A nagyidai cigányokat és a Csongor és Tündét -, öt fesztivált és 55 egyéb programot kínál a közönség számára - mondta el Varga Marianna ügyvezető.

A Kisvárdai Várszínházban 29. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját június 16. és 29. között, emellett nyolc előadást szerveznek a Várszínházi esték sorozat részeként - emelte ki Nyakó Béla.

A Kőszegi Várszínház programjairól Pócza Zoltán igazgató beszélt. Négy bemutatót rendeznek 2017-ben, köztük A talizmán című darab Kelemen József rendezésében lesz látható, valamint a Dumaszínházzal közösen is színpadra állítanak egy előadást Garázsbanda címmel.

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója kiemelte: a Városmajori Szabadtéri Színpadon vidéki és határon túli előadásokból összeállított hatrészes válogatást láthat a közönség, míg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Nemzeti Filharmonikusok koncertje nyitja az évadot Hamar Zsolt vezényletével. A reformáció 500. évfordulójáról megemlékező, Mendelssohn-műveket központba állító hangversenyen Hilary Hahn amerikai hegedűvirtuóz is fellép június 9-én.

Az előadások mellett az Arany János-évforduló jegyében sétákat is szerveznek a Margitszigeten, amelyeken ismert előadóművészek "szólaltatják" meg a költőfejedelem életében szerepet játszó helyszíneket - fűzte hozzá Bán Teodóra, aki kiemelte azt is: a margitszigeti és városmajori játszóhelyekre idén több mint 100 ezer nézőt várnak.

A Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetője, Seregi Zoltán az eseményen hangsúlyozta: a különleges környezetű helyszínen egész nyáron minden nap rendeznek előadásokat. Láthatóak lesznek a Magyar Teátrum Nyári Fesztivál produkciói, gyermek- és ifjúsági előadások és interaktív műsorok is.

Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum vezetője kiemelte: bemutatják Szép Ernő Vőlegény című vígjátékát, Rossini A sevillai borbély című vígoperáját, valamint elindul az érzékenyítő előadásokból és monodrámákból álló Élet.történetek.hu elnevezésű sorozat is.

A Zsámbéki Színházi Bázis három fesztiválnak ad helyet: a Y.East nemzetközi fesztivál elsősorban cseh előadásokkal, a Zsámbéki Zsibongó bábjátékokkal és népművészettel várja a közönséget, de idén is megrendezik a határon túli színjátszók találkozóját, amely kiegészül rendezőképzéssel is - ismertette a Pest megyei helyszín programjait Árkosi Árpád.

-MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában