Helyi közélet

2017.06.29. 13:21

Gyermekbarát bíróságok

Nyíregyháza - Pszichológusok segítségével rendezték be a bíróságokon a gyermekmeghallgató szobákat.

Nyíregyháza - Pszichológusok segítségével rendezték be a bíróságokon a gyermekmeghallgató szobákat.

Színes bútorok, könyvek, plüssfigurák, társasjátékok, barátságos környezet – mesevilág, vagyis inkább gyermekbirodalom, ahová belépve az ember el sem hiszi, hogy a bíróság épületében jár. Vagy mégis…

– Minden bíróságon van úgynevezett gyermekmeghallgató szoba, melynek célja, hogy megnyugtató környezetben tudják a 14 éven aluli gyermekeket meghallgatni – árulta el a helyiségről dr. Toma Attila. A Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője emlékeztetett rá, 2013-ban indult az a gyermekbarát kezdeményezés, hogy az ország minden bíróságán kialakítsanak egy ilyen szobát, amely azon túl, hogy kellemes légkörével csökkenti a gyermekekben a feszültséget, kombinált helyiség is, hiszen bírósági közvetítésekre is alkalmas.

– A helyiségeket pszichológusok segítségével rendezték be, szem előtt tartva, hogy a megnyugtató környezet csökkentse a gyermekek feszültségét, amikor egy-egy komoly ügyben szükség van a kihallgatásukra – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve: megyénkben Nyírbátorban, Vásárosnaményban, Mátészalkán, Kisvárdán is élhetnek ezzel a lehetőséggel, Fehérgyarmaton pedig folyamatban van egy ilyen szoba kialakítása.

Toma Attila megjegyezte, hogy a bírák és bírósági titkárok tapasztalata alapján nagy szükség van a gyermekmeghallgató és közvetítői helyiségekre, mert korábban a meghallgatandó gyermekek a büntetőtárgyalók folyosóján várakoztak kísérőjükkel.

Számukra, sőt sok felnőtt számára is ijesztő lehet egy vezetőszáron kísért terhelt látványa, ezért is helyezett nagy hangsúlyt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, dr. Handó Tünde a barátságtalan körülmények megszüntetésére. Így már könnyebb a gyerekekkel a kommunikáció, jobban oldódik a feszültségük.

– A Nyíregyházi Járásbíróság kihallgató szobájának kialakításakor még azt a szempontot is figyelembe vették, hogy külön, az oldalsó bejáraton lehessen azt megközelíteni, így az gyermeknek nem kell szembesülnie egyenruhás rendőrökkel, sötét talárban várakozó ügyvédekkel. Ebben a légkörben egészen hamar kontaktusba tud kerülni a gyerekekkel a kihallgatást végző bíró. Beszélgetés közben lehetőség van rajzolgatni, színezni is, s nem utolsósorban a kísérő hozzátartozó is kényelmes, igényes körülmények között vehet részt a meghallgatáson, ami így nem okoz a gyermeknek olyan traumát, mintha egy hagyományos bírósági tárgyalóteremben hallgatnák meg – erősítette meg a sajtószóvivő.

Jó érzés körbenézni a vidám, színes szobában, még akkor is, ha tudjuk: a falak sok szomorú és megrendítő élethelyzet beszámolóinak tanúi.

Tárgyalásra várakozva...

– A Vásárosnaményi Járásbíróság tervei között szerepel, ha olyan peres fél érkezik a bírósági tárgyalásra, aki nem tudja a gyermeke otthoni felügyeletét megoldani, akkor a gyermekmeghallgató szobában a várakozásra lehetőséget adjanak – említette Toma Attila. – Szintén ezen a bíróságon fordult elő az idén több esetben is, hogy a tárgyalásra várakozó anyuka a gyermekmeghallgató szobában etette meg pár hónapos gyermekét.

Teszik mindezt a „Gyermekbarát igazságszolgáltatás” jegyében, ahogy a 2014-ben kialakított gyermekmeghallgató szobát is felújították, színesebbé tették nemrég a Kisvárdai Járásbíróságon.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában