Helyi közélet

2017.06.16. 12:28

Kisvárda kapocs a kulturális értékek közvetítése terén

Kisvárda - A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválja a szórakoztatáson túl céljának tekinti, hogy összehozza a Kárpát–medence magyar színházi szakembereit.

Kisvárda - A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválja a szórakoztatáson túl céljának tekinti, hogy összehozza a Kárpát–medence magyar színházi szakembereit.

Június 16–ától, péntektől – június 24–ig. tart a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválja. A Fesztiválon huszonöt társulat 22 produkciója szerepel. Az idei Fesztivál különleges újdonsága a Sátorszínház, mely ponyvája alá invitálni a közönséget az ötszáz helyre. A Színházi Fesztivál Fővédnökei dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője, nemzeti fejlesztési miniszter és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos.

Az első napon, június 16–án, pénteken három előadással induló program érdekessége, hogy egy előadás Debreceni Csokonai Nemzeti Színházban lesz, ahol Puskin nyomán: Anyegint a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház mutatja be.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza Multifunkcionális Oktatási és Kulturális Központ színpadán a Budapesti Magyar Drámák Színháza, Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya című művét mutatják be 21 órától.

A Várkerti Sátorszínház első premier előadása kilenc órától, a Baross Imre Artistaképző Iskola növendékeinek ROMEO & JULIA, maffiatörténet szerelemmel és bukással, bemutatója lesz.

Szombaton 17–én, délelőtt 11.30–kor a Rákóczi Stúdióban a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, Zlatko Pakovic: Kapitalizmus című művét, a Művészetek Háza színpadán, csak 14 éven felülieknek, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, Bernard–Marie Koltes: Roberto Zucco darabját láthatják a színházszeretők.

Este kilenc órától a Sátorszínházban az Egri Gárdonyi Géza Színház művészei Wassermann–Leigh–Darion: La Mancha Lovagja zenés színművét mutatják be. Érdekessége az előadásnak, hogy Don Quijote (Cervantes) szerepét a kisvárdai Nagy Lóránt játssza.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában