Helyi közélet

2017.06.08. 11:02

Száraz Medárdot!

Azt már megfigyeltem, hogy a mezőgazdaságból élőknek két bajuk van a nyárral: ha csapadékos, vagy ha aszályos. Mindkettővel szemben csak imádkozni lehet, tenni nem nagyon, illetve ha aszály van, akkor locsolni, de az ugye sokba kerül. Bodnár Tibor jegyzete.

Amúgy tényleg szurkolok a gazdáknak, hogy jó legyen a termésük, hiszen a húsvét utáni fagyok azért sokak számításait keresztülhúzták. De mit is jelent a jó termés? Az is egyfajta álláspont, amit egy gazdálkodó ismerősöm képvisel: neki az lenne a jó, ha úgy általában mindenből kevés lenne, de neki azért sok. Csakhogy mivel ő is ki van téve az időjárás megpróbáltatásainak, ez elég nehezen megoldható.

Kritikus naphoz érkeztünk, hiszen a népi hiedelem szerint ha ma, azaz Medárd napján esik, akkor bizony negyven napig kémlelhetjük az eget. Az időjárás-jelentés alapján mindenesetre van esély a csapadékra, pedig a keddi vihar után most annyira nem vágyik az ember az égi áldásra. Gondoljunk bele, ha csütörtökön esik, a hiedelem szerint július 18-áig egyfolytában ázhatunk. Na, ennek talán a gazdák sem örülnének, nem beszélve a nyaralni vágyókról. Úgyhogy mást nem is kívánhatok mára, mint szárazságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában