Helyi közélet

2017.07.17. 12:10

A karnagy kapja a Tőkés-díjat

Kisvárda - Világszerte elismerik a kórusokkal végzett munkáját.

Kisvárda - Világszerte elismerik a kórusokkal végzett munkáját.

A 28 évvel ezelőtt alapított Tőkés László Alapítvány Alapító Okiratának harmadik pontjában a következők olvashatók: egyéni díj adományozható annak a személynek, aki a magyarság helyzetét életművével (tudományos, művészeti, politikai, vallási, humanitárius cselekvések) jelentős mértékben segíti, fejlődését előmozdítja.

Nyilvános az átadás

Az elismerést az idén az alapítvány kuratóriuma Szabó Dénes Kossuth–díjas karnagynak ítélte, a döntésről a kuratórium elnöke, Lengyel Szabolcs a következőket mondta: – A magyar nemzet érdekében végzett kiemelkedő munkájáért adjuk Szabó Dénesnek a díjat. A karnagy a döntés meghozatalakot is külföldön tartózkodott, és a zenekultúra terjesztésében végzett kiemelkedő munkát: a Cantemus Gyermekkórus Firenzében nemzetközi kórusversenyen vett részt, és három kategóriában is győzedelmeskedtek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből eddig még senki nem kapta meg a Tőkés–díjat, a kiváló karnagy az első.

A díjat szeptember 17–én, vasárnap 15 órától a kisvárdai református templomban adják majd át. A díjátadást megelőző istentiszteleten igét hirdet Tőkés László református püspök, laudációt mond Berkesi Sándor karnagy, a Debreceni Kántus nyugállományú vezetője. A rendezvény nyilvános, ahová várják az érdeklődőket.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában