A kukában a helyük

Uniós pénzek, EU-s források. Az utóbbi években keserédes politikai zamata lett a fenti szóösszetételeknek. Már a jelenlegi (2014–2020-as) költségvetési ciklus keretösszegeinek 2013-as kihirdetése után igyekeztek a különböző politikai szekértáborok nézeteik és az éppen aktuális érdekeik szerint magyarázni a brüsszeli bizonyítványt. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Bizonyára emlékszünk a politikai közbeszéd akkori gerincét adó kifejezésekre, úgy mint „vékonyodó kohéziós alap”, „nettó számokban jobbak vagyunk”, „növekedett az egy főre jutó támogatás”, és még sorolhatnám. Szerintem nem vagyok azzal egyedül: a lőtéri döglött kutyát sem érdekelné az uniós forrásokat évek óta övező politikai szájkarate, ha a forintmilliárdok minden esetben termékeny talajba (környezetvédelem, oktatás, egészségügy, szociális szféra) hullanának, s esetenként nem a kiskapuk keresgéléséről, az esztelen-hasztalan pénzköltésről és az ezzel párhuzamos „jut is, marad is” elv érvényesüléséről szólna az EU-s csatlakozásunk óta a fáma.

Csak egy egyszerű, de nagyszerű példát említek, amire én, ha mondjuk egy fess brüsszeli bürokrata vagy egy éles eszű, honi pályázat­alkotó lennék, valamilyen úton-módon forrásokat különítenék el vagy pályázatot írnék ki. A napokban nyugati szomszédainknál, a néhány száz fős szlovéniai Alsómarácon, egy erdőszéli kis apartmanházban töltöttünk el egy éjszakát. Kerekre nyílt a szemünk, mikor a szemetest keresgéltük a konyhában: a mosogató alatt nem az idehaza megszokott egy, hanem három kicsi „éhes száj” várta, hogy üveggel, műanyaggal vagy egyéb hulladékkal etessük meg őket vacsorára.

Na, aki ebből a projektből is pénzt tudna kilopni, az tényleg egy belevaló ember! Mármint bele, a kukába…

- Tarnavölgyi Gergely -