A tanya élni akar

Nemrégiben arról lehetett sokat olvasni, hogy az emberek inkább a városokba költöznek, s a kisebb vidéki települések lassan elnéptelenednek. Nos, kicsiben így van ez nálunk is a bokor-tanyai településekkel. Dankó Mihály írása.

Volt idő, mintegy két emberöltővel ezelőtt, amikor a lakosság egy része el sem tudta volna képzelni máshol az életét. Itt minden olyan természetes volt. Mindenki ismert mindenkit, az összetartozás ereje felemelte őket, és sokan rokonként is segítették egymást. Aztán fokozatosan elmúlt minden, jött a téeszesítés, elvesztette varázsát a földművelés, kiment a divatból (erre még támogatást is kaptak) az állattenyésztés, a kiskert-művelés. A megélhetés leszűkült, a kapcsolatok lazultak, egyre jobban magukba zárkóztak az itt élők. S ahogy tágult a világ, úgy nőtt az igény is, a kényelem pedig kiszorította a munkát. Minden olyan távol lett egyszerre. Úgy tűnt (néhol sajnos még most is) a tanyai településeknek vége. Ehhez jött még, hogy bizony, akik esetleg felvásárolták az egykori patinás tirpák házakat, nem törődöm módon pusztulni hagyták a sokszor jelképnek számító otthonokat.

Most úgy látszik, mégis feldereng valami. A gyökerek és a szülőföldhöz való ragaszkodás, s talán bizonyos fokig a nagyvilág zajától a csömör, újra életet lehelhet a tanyákba. Egyre több helyen jönnek rá az ott lakók és az elszármazottak, tenni kell valamit. A találkozásokon túl az ősök tisztelete mellett, az újrafelfedezés öröme felébresztett valamit. S már nem meglepőek azok a nyilatkozatok: „életem legjobb döntése volt, hogy itt vettem házat”. A csend, a nyugalom mellett itt újra önmaga lehet az ember, s ha ehhez még segítséget is kap, pl. megfelelő infrastruktúrát, a tanya újra kedves lesz.

- Dankó Mihály -