Helyi közélet

2017.07.08. 18:21

Gyász és ünnep: végső nyughelyén a mártír

Pócspetri - Végső elégtétel a „rendőrgyilkos falu” bélyeget évtizedekig cipelő Pócspetrinek, s talán megnyugvás az áldozatoknak, hozzátartozóknak.

Pócspetri - Végső elégtétel a „rendőrgyilkos falu” bélyeget évtizedekig cipelő Pócspetrinek, s talán megnyugvás az áldozatoknak, hozzátartozóknak.

Történelmi pillanat: jeltelen sírjából hazahozva 69 év után kapta meg a végtisztességet az 1948-ban kivégzett Királyfalvi Miklós: a kommunista terror áldozatát Pócspetriben temették újra szombaton.

Az eseménysorozat kezdeteként szomorú szolgálattal tartott Ünnepi Szentmisét dr. Veres András győri megyéspüspök, aki szerint azért ünnep ez mégis, mert az előttünk járókra úgy emlékezhetünk, hogy bár tragikus sors adatott meg nekik, most az elégtétel és megnyugvás reménye a családok és egy egész település számára lehet öröm forrása.

A püspök (aki Pócspetri szülötte és díszpolgára) imát mondott mindazokért, akik a gyalázatos tortúrát megszenvedték, és hosszú-hosszú évtizedeken át viselték a megbélyegzést. Ehhez abból merítettek erőt, hogy kiálltak a hitük, a közösségük mellett, s a szeretetüket kifejezték egymás iránt.

A mise után Pócspetri volt plébánosa, az 1948-as koncepciós perben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt Asztalos János emléktáblájánál hangzottak el beszédek. Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója nem magát a tragikus eseményeket idézte fel, hanem azt a politikai közeget mutatta be, amelyben mindez a szörnyűség megtörténhetett.

A megemlékezők ezt követően a templomtól a tragikus események színhelyére, Pócspetri Polgármesteri Hivatal épületéhez vonultak, ahol Tamás György polgármester elmondta: a település minden évben fájó szívvel, de növekvő büszkeséggel emlékezik, és mutatja be a tisztázó dokumentumokat. Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő a történeti részletek felidézésével érzékeltette, hogyan indult be a Rákosi-rendszer bírósági gépezete, s torkollott ez statáriális ítélkezésbe, kivégzésbe, bebörtönzésekbe.

– Az egész megyének, de az országnak is példamutatás Pócspetri áldozatvállalása, mely erőt kell adjon az előttünk álló küzdelmekhez is – hajtott főt Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés elnöke is. Elmondta: ő személyesen Som István, az egykori a tanító életén, erkölcsi útmutatásán keresztül ismerte meg és érezte át igazán az események súlyát és tragédiáját.

A köszöntők után szívszorító műsor adta vissza az itt élők szenvedését. Nehéz volt visszatartani a könnyeket még azoknak is, akiknek mindez már csak történelem. (Nagy köszönet és elismerés érte az Iránytű Klub zenekarnak, a Nyugdíjas Egyesület Népdalkörének, a Katolikus Énekkarnak, a Mohos-menti Vadászdalárdának és a Királyfalvi Miklós Általános Iskola ének- és tánckarának!)

Az eseménysorozat fővédnöke, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseletében Csallóközi Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinet vezetője egy tévhitet oszlatott el. Egyes tévhit szerint a magyar nép gyászra, búsulásra hajlamos, de ez nem igaz: csupán a végtisztesség és az igazságszolgáltatás iránti elkötelezettsége rejlik e mögött, mint ahogy az Pócspetriben is látható. S bár a történelmet a pillanatnyi győztesek írják, az idő elhozza a gyógyírt és az elégtételt.

Az újratemetés alkalmából a mártírok előtt a „Pócspetri (múlt, jelen, jövő” címmel megjelent kiadvánnyal tisztelgett az Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub. Kovács János Csaba elnök szerkesztésében versek, idézetek, kordokumentumok, fotók irodalmi igényességgel és történelmi hűséggel vezetnek vissza vészterhes időkbe, hogy a terhek alól szabadult jelen bemutatásán át engedjenek bepillantást a jövő terveibe.

Az eseménysorozat végén is ott motoszkált a fülekben az ünnepi műsor egyik dala: „Ezt a földet választottam, ezt a napot úgy akartam…”


Újratemették az 1948-as év legnagyobb politikai perében, az úgynevezett Pócspetri-ügyben halálra ítélt és kivégzett Királyfalvi Miklóst a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben szombaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában