Helyi közélet

2017.07.15. 14:23

Korszerűsödik a hivatal Nyírtéten

Nyírtét - A felújítás ideje alatt a közigazgatási ügyeket a helyi általános iskolában intézik.

Nyírtét - A felújítás ideje alatt a közigazgatási ügyeket a helyi általános iskolában intézik.

Hamarosan megújul Nyírtéten az egészségház, ugyanis a fejlesztésére a település önkormányzata 60 millió forint pályázati forrást nyert. A beruházás során felújítják a védőnői és a háziorvosi rendelőt, valamint korszerűsítik a szolgálati lakást. Az elnyert támogatási összegből jut majd modern egészségügyi eszközök vásárlására is.

Átköltöztek az iskolába

Az egészségház felújítását 2018-ban tervezi az önkormányzat, azonban most is vannak munkálatok a településen. Jelenleg az önkormányzati hivatal korszerűsítésén, bővítésén dolgoznak a szakemberek. Az önkormányzati hivatalnak ugyanis 2018. január 1. napjától csatlakoznia kell az ASP (Application Service Provider) rendszerhez, amelynek az informatikai feltételeit is biztosítania kell. Ennek az a lényege, hogy a közigazgatási szolgáltatások bárki számára elektronikusan is igénybe vehetők legyenek. Ráadásul az irattárolási, valamint az ügyfélfogadási és az adminisztratív munkavégzés előírt feltételeinek sem tudott már megfelelni a régi hivatal helyiségrendszere, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy erre a célra fordítja azt a 20 millió forint pályázati forrást, amit az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok támogatására kiírt pályázaton nyert. Az önkormányzati hivatal az átépítés ideje alatt a helyi Bónis Sámuel Általános Iskolában gondoskodik a közigazgatási feladatok ellátásáról.

Kirándulás, mozizás

A nyári szünet ellenére az iskolában továbbra is hallható a gyermekek nevetése, kacaja, hiszen július 10-étől két héten keresztül heti turnusokra bontva 79 gyermeknek szervezte meg az általános iskola az Erzsébet-tábort. A tábor ideje alatt az iskola pedagógusai gondoskodnak a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltéséről. A programok sokszínűségét segíti, hogy szabadidős eszközök váráslására is adott lehetőséget a pályázati keret. Az Erzsébet-táborban különböző foglalkozásokkal fejleszthetik a diákok kreatív képességeit, sportbéli tudását. Része a programnak Tokaj és a füzéri vár megtekintése, valamint mozizás Nyíregyházán.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában