Egyedül nem megy

Mostanában jelentősen megszaporodott a lapunkhoz érkező segítségkérő levelek, a személyes panaszok száma. Elképesztő ez a mi világunk. Nem hogy jobb lenne mindenkinek, inkább a perifériára sodródók lesznek egyre többen. Dankó Mihály jegyzete.

Nehéz arra választ találni, ki a hibás, s mi ennek az oka. Talán a társadalom vagy az egyén? Szerintem közös a felelősség. Hallani itt-ott (esetenként politikusoktól is) komoly megnyilatkozásokat, beszámolnak a téma kutatói: tény, a szegénység egyre nő, az olló tágul. S aki egyszer a lejtőre kerül, annak nem könnyű kimenekülni. Az is biztos, egyedül nem is megy.

Egyik oldalt ott vannak a törvényeink, a jogszabályaink, a másikon pedig maga az ember. Azt látni – most beszéljünk az átlagról – a zavartalan mindennapi élethez nem kevés pénz kell. Ennek előteremtéséhez pedig fontos a normális bért fizető munkahely és az állam segítő szerepvállalása. A kétségbeesés, a beletörődés, a könnyebb út választása lehet egy folyamat. De ha nincs remény, nincs jövő sem. Látjuk a statisztikákat, ismerjük környezetünket, aki nem tud talpon maradni, ügyeskedni, akár áldozatok árán is, annak csak a kilincselés jut. Nagy gond az is, hogy sokan egészségügyi okok miatt „maradnak az út szélén”. Bizony, nekik még nehezebb a küzdelem, a felállás. Ezért is kiemelten fontos: akiknek feladatuk, járjanak nyitott szemmel, érezzék át a másik helyzetét, mert egy ember nem egyenlő egy aktával, amit csak úgy lehet tologatni!

- Dankó Mihály -