Helyi közélet

2017.08.31. 16:21

Halálos balesetek

Hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országának számít – hallhattuk az utóbbi napokban többször is a híradásokban. Angyal Sándor jegyzete.

Hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országának számít – hallhattuk az utóbbi napokban többször is a híradásokban. Angyal Sándor jegyzete.

Mert amíg szinte két-három naponta gyilkosok robbantgatnak földrészünk nagy városaiban, s ahol ártatlan járókelők maradnak holtan az utcán, a vendéglőkben, addig idehaza rendezhettünk népes úszó világbajnokságot, százezrek gyönyörködhettek az ünnepi tűzijátékban, szotyolázhattak békésen a stadionok lelátóin. Természetesen mindez nem a szerencse ajándéka, hanem az országirányítók nehéz és költséges munkájának eredménye, no meg az ország déli részén épített kerítés, s az ott szolgálatot teljesítő katonák, rendőrök éberségének következménye.

Amit immár több olyan ország is követ, amely nemrég még elítélte kormányunkat a határvédelem miatt, azért, hogy elzártuk az utat a migránsok előtt Európa felé. Erős határvédelem nélkül még most is tízezrével érkeznének az okkal vagy ok nélkül, csupán a jobb életben reménykedő tömegek, gázolnának át rajtunk nyugat irányába, még ha azért idehaza sem fenékig tejföl az élet.

Bár érezhetően gyarapszik a munkahelyek száma itthon, sajnos nő a munkahelyi balesetek száma , amely az év első hat hónapjában már meghaladta a tízezret, ez több százzal múlja felül a tavalyi hasonló időszakot. Ez idő alatt a halálos kimenetelű munkabaleset több mint 20 százalékkal, 45-re emelkedett. Az élen e tekintetben a gépipar, helyileg pedig Budapest vezet az NGM honlapja szerint, de a munkásember elvesztése itt, szűkebb hazánkban is fájdalmas, még ha nálunk elenyésző is az ilyen dráma. Miközben szinte erőn felül igyekszünk több-kevesebb rendes és tartós munkahelyet teremteni például a közmunkásoknak, ne feledkezzünk meg a munkavédelmi ismeretek elsajátíttatásáról sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában