Keményen szomjazó kisemberek

A legtöbben – főleg munkaidőben vagy a zéró tolerancia okán – hideg vízhez nyúlunk ebben a kánikulában, amikor megszomjazunk. Odahaza vagy boltok környékén járva karnyújtásnyira vannak a behűtött ásványvizek, sok munkahelyen, rendelőben, gyógyszertárban, hivatalban pedig ballonból fejhetünk egy kis hűsítőt. De hová fordulhat a keményen szomjazó kisember akkor, ha már minden üzlet bezárt, vagy éppen egy huncut vas sincs nála? Palicz István írása.

A helyzet, a hőséghez hasonlóan, tovább fokozódik, amikor – főleg a kistelepüléseken, de a „többet adó” megyeszékhelyen is – azt tapasztaljuk, hogy az egykori köztéri kutak jelentős része már csak mihaszna műemlékként virít az utak, járdák mellett. Talán lappang még víz a földben gyökerező kék fémtestekben, de a nyomókarokat rég leszerelték – jó esetben a szolgáltató emberei… Ha mégis ott díszelegnek, és megejtünk egy „nyomáspróbát”, legfeljebb a rozsda csorog a kifolyókból. Márpedig órási szükség lenne arra, hogy az ilyen vízlelőhelyek minden évszakban, de főképp nyáron, a gatyarohasztó melegben minél több helyen működjenek, hiszen kitikkadt lakosok, járókelők, autósok sokaságának jelentenének felfrissülést. Rosszullét esetén akár életet is menthetnének, s azt se felejtsük el, hogy a kevésbé komfortos ingatlanokban élő családok máig közkutakból nyelik és nyerik a vizet a főzéshez, mosáshoz is.

A szolgáltató a kifolyók „befagyasztását” többnyire a feleslegessé válással, a sorozatos visszaélések miatti hálózati veszteséggel indokolja. Rendeltetésszerű használat esetén egyetlen életadó és -mentő vízforrást sem tekinthetünk feleslegesnek, ám valóban nem az adóforintokból üzemben tartott közkutak vizével kell autót mosni, kertet locsolni, medencét feltölteni. Aki így tesz, az megérdemli, hogy olyan pénzbírsággal sújtsák, amitől kiveri a víz.

- Palicz István -