Egy cső kukorica

Amióta piac a piac, üzlet az üzlet, mindig napirenden vannak az árak. Nem arra célzok, hogy a kereskedőnek, a vállalkozónak is meg kell élnie valamiből, ezért szinte rákényszerülnek arra, hogy a boltjukban a terméket a vételi ártól némileg drágábban adják, hiszen amíg az áru a fogyasztóhoz kerül, többféle költség rakódik rá a bérleti díjtól az adón át az alkalmazott fizetéséig. Angyal Sándor írása.

Csakhogy az utóbbi hetekben, hónapokban mintha elszabadultak volna a bolti árak csakúgy, mint a strandok belépői, a fagyigömbök, nem beszélve a gyümölcsökről, amiket sajnos megdézsmált az idei szeszélyes nyár, a nagy hőség és a jégeső. Ez reális magyarázat, amit tudomásul kell vennünk, hiszen a kereskedőknek is el kell tartaniuk a családjukat, ami nem lehetséges ráfizetésből.

Hanem kikerekedik a szemünk, amikor azt látjuk, hogy amíg a nagybani piacon 65 forintért kínálják a csöves kukoricát, addig ugyanezt megfőzve, a strandon ötszáz forintért lehet megkapni. Igen, a vendéglátós megveszi a nyers kukoricát termelői áron, beszerez egy jó nagy fazekat, megtölti vízzel, megfőz pár tucatot gáz- vagy elektromos tűzhelyen. Jár a bér a főzőnek, meg adózni is kell a tevékenység után, no de elfogadható, hogy mindez kis híján a tízszeresére emeli egy cső kukorica árát? Hát őszintén szólva, én ezt erősen kétlem.

Most tessék elképzelni egy háromgyermekes családot. Nekik csupán a strandbelépő ára megközelíti a tízezer forintot, s ha kedvük támad egy kis főtt kukoricára, öt darabért 2500 forintot perkálnak. S akkor hol van még a fagyi, a hűsítő ital, a lángos, amire, ha egy parányi sajtot reszelnek, máris százasokkal nő az ára?

Egy szó, mint száz: szerényebben kellene „kukoricázni” a nyári vendégekkel!

- Angyal Sándor -