2017.09.11. 16:55

Meghallották a világűr „énekét” - Interjú Dr. Márka Szabolccsal, a New York-i Columbia Egyetem nyíregyházi származású professzorával, asztrofizikussal

Nyíregyháza - Hála és megbecsülés a Nyíregyházi Egyetem tanárának, dr. Göőz Lajosnak, amiért Márka Szabolcsot már 12 éves korában beengedte az akkori főiskola csillagvizsgálójába. Kétségtelenül neki is köszönhető, hogy ma van egy világhíres professzorunk a New York-i Columbia Egyetemen. Dr. Márka Szabolcs asztrofizikus nevét legutóbb 2016 februárjában kapta fel a világsajtó, ugyanis ő is tagja, sőt vezetője annak a kutatócsoportnak, amely olyan jeleket észlelt a világegyetemből, amelyek egyértelműen igazolták Einstein elméletét a gravitációs hullámok létezéséről.

Állítólag száz éve vártak erre a bejelentésre a fizikusok, lapunknak viszont nem kellett ennyit várnia, hogy randevút adhasson Nyíregyháza híres szülöttének. Az egykori zrínyis diák a szintén nyíregyházi, ugyancsak fizikus feleségével és a négy gyermekével gyakran megfordul idehaza, a gyerekek minden nyáron itt töltik a szünidőt a nagymamánál. Így aztán első kézből hallhattunk intelligens gépekről, mesterséges intelligenciáról, asztrofizikáról, gravitációshullám-kutatásról, s a professzor élete álmáról, a Kamov helikopterről, amire most végre felülhetett.

Közel másfél év telt el a nagy bejelentés óta, felteszem azóta több fekete lyuk születésének is tanúi voltak?

MÁRKA SZABOLCS: Természetesen, s rengeteget be is jelentettünk. Évente többet is látunk belőlük 50–100 megaparszeken belül (körülbelül 150–300 millió fényévnél is távolabbról). A legkisebb 20 naptömegű, a legnagyobb 60. Ezt úgy kell elképzelni, mintha 60 naprendszert összenyomnánk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyényi méretre. Egyébként pedig a neutroncsillagok lesznek a következő nagy felfedezés, miután a fekete lyukakat – a tömegükkel és a forgási sebességükkel együtt – kellően kiismertünk. A neutroncsillagok olyanok, mint valamiféle nagyra nőtt atommagok, főleg neutronokból állnak, akkorák, mint Nyíregyháza, s másfélszer nehezebbek, mint a mi Napunk. S amikor ezek egy fekete lyuk közelébe kerülnek, olyankor nagyon sokat tanulunk a fizikáról és az anyag működéséről erős gravitációs környezetben. A gigantikus gravitációs terük erejét úgy kell elképzelnünk, hogy egy lézerpointer elhaladó fénye „lekonyulna” a közelükbe érve.

Úgy nyilatkoztak, hogy meghallották a világűr „énekét”. Ezt hogy kell elképzelni?

MÁRKA SZABOLCS: Nagy hibát követtem el, amikor látni akartam a folyamatokat, holott a gravitációs hullámokról célravezetőbb úgy gondolkodni, mint hangról. Az emberi észlelés során is mást látunk, s mást hallunk, s mindegyik hiányos a másik nélkül. A gravitációs hullám úgy használja a tér-időt, mint a hang a levegőt. Ma már le is tölthető ez az „ének” az okostelefonra. Nekünk az egyetemen két detektorunk van. Mintha két fülünk lenne, amivel a hang időkésését figyelve meg tudjuk saccolni a hang irányát. De sajnos csak egy körön. Ha három detektorunk lenne, már két kört kapnánk, ami valahol metszi egymást. Ezért is jó, hogy az olaszok is csatlakoztak hozzánk a saját detektorukkal, s a jövőben építünk egyet Japánban és Indiában is, ezzel még jobbá téve az észlelést. Mi egyébként mindig az univerzum gömbjének a legkülső „hagymahéját” érzékeljük, vagyis azt, ameddig ellátunk. Amit 2016-ban megpillantottunk, 1,3 milliárd éve történt, amikor a Földön még csak egysejtű organizmusok léteztek. Erre azt szoktam mondani, hogy ez egy kozmikus régészet, s a hang, ami hozzánk elér, üzenet a múltból a jövőnek.

Közel 20 év munkája fekszik ebben. Ez most egy életre szól?

MÁRKA SZABOLCS: Remélem, hogy nem. Ez csak egy cél, amit végre elértem, pedig senki nem hitt benne. Persze, ha biztosak lennénk a sikerben, az már nem is tudomány lenne. A tudomány egy kaland, s nem csak azt nem tudom, mibe vágtam a fejszémet, amikor belekezdek, de azt se, hogy meg tudom-e csinálni. De hiszek benne. Százan kezdtük a munkát, ma már ezer fővel dolgozunk, s mindenki hitt abban, amit csinálunk, s hogy a természet kooperál velünk, s léteznek ilyen objektumok. Eddig a tudósok nagy része nem is kereste a fekete lyukakat, még olyanok se, akik hittek benne. A tudomány az, amikor föl kell építeni egy álmot. Képzeljünk el egy vízzel töltött, egyre táguló lufit: benne a víz a mérnöki szakma, a lufi maga a tudomány, s rajta kívül van, amit még nem tudunk. Az igazi felfedezés az, amikor átjutottunk a lufin, ahol a tudósok tartózkodnak. Én is tévelyegtem egy ideig, érdekelt a számítástechnika, komolyan foglalkoztam nukleáris fizikával, de még mindig csak a „vízben lebegtem”. Képzeljünk el, hogy a tudomány egy polcnyi könyv. Dolgozol éveken át, s még mindig csak egy szám vagy az egyik kötet 377. oldalán, a jobb felső sarokban. Amikor ezt felfogtam, úgy döntöttem, csinálok valamit, ami közelebb van a lufi falához, s áttértem a részecskefizikára. Aztán már csak egy könyv maradt, de abban is csak egy szám lehettem valamelyik oldalon. De tudtam, az igazi az lesz, amikor már könyv sincs, csak egy szám, az én számom, ami az első a világon. S akkor egyszer meghallgattam egy kolléganőm előadását, aki iszonyatosan lelkesen beszélt az álmáról. Ez az, értettem meg, és elkezdtem felépíteni a saját álmomat, a gravitációshullám-kutatást. Ebből soha semmi nem lesz, mondta egy kollégám. Neki, a huhogónak ma nincs állása, nekem pedig van.

Világszerte mintegy hetven kutatóhelyet fog össze az önök nemzetközi LIGO-programja. No de kié lehet a Nobel-díj?

MÁRKA SZABOLCS: A Nobel-díjat kétségtelenül azok kaphatják meg akik ott voltak a kezdeteknél. Rai Veisz, aki megálmodta a mérőműszert, a kísérleti interferométert, Kipp Thorne, akinek az egész elméletet köszönhetjük, és Rhone River, övé volt az intuíció. Ők álmodták meg egyébként a LIGO-t is a National Science Foundation, vagyis az USA Nemzeti Tudományos Alapjára támaszkodva, amelynek kisebb ugyan a kutatási kerete, mint a Samsungnak vagy a Johnson & Johnsonnak, de ők végzik az összes alapkutatást Amerikában. Beletettek egymilliárd dollárt a fizika egy „nem is létező” ágába. Kezdetben nem ment nekik jól, folyton vitatkoztak, de nincs is ezen mit csodálkozni, mivel nem minden tudós jó menedzser.

Az emberek többsége ilyenkor azt kérdezi, vajon lesz-e mindennek valaha valamilyen gyakorlati haszna?

MÁRKA SZABOLCS: Mindig van, de az elején soha nem látjuk. A Nobel-díjas Isodor Isaac Rabi se tudta, hogy mire lesz jó az atommagok mágneses tulajdonságainak vizsgálatára kidolgozott rezonancia módszer. Azt mondta volna, ha megkérdezik, hogy szimplán érdekesnek találta. Aztán ebből lett az MRI, amivel benézhetünk egy ember koponyájába anélkül, hogy megfúrnánk azt. Egy másik felfedezés később a merevlemezt vagy a komputertomográfot adta a világnak, az algoritmus mindkettőnél ugyanaz. A tudományos ismereteket gyarapítani, fontos misszió, s mindemellett szenzációs koponyákat is képezhetünk. A LIGO-tól ment el az a kedves barátom is, aki lehetővé tette, hogy a SpaceX hozzákapcsolódjon a nemzetközi űrállomáshoz. A kutatásainknak köszönhetően a világ legjobb lézerét vagy optikáját is csak tőlünk tudják megvenni.

Így született a maláriastop programjuk is?

MÁRKA SZABOLCS: Ez volt az első biofizikai projektünk. Amikor megértettük, hogy miért rossz, amit kitaláltunk, az volt maga a felfedezés. Először egy jó erős lézernyalábot tettünk a szúnyogok elé, hogy ha átrepülnek rajta, elpusztuljanak. De soha nem akartak átmenni. Rájöttünk, hogy nem megölni kell őket, elég, ha eltérítjük a lézerrel a vérszívókat. Ma már ez egy nagyon komoly kutatási területünk, s kitölti az életem egy jó részét. Ezen belül foglalkozunk a genetika és a viselkedés kapcsolatával, a trópusi és a különleges betegségek hordozóival. Olyan dolgokat is igyekszünk megoldani, amiről a biológusok eddig csak álmodtak. Egy Harvardon tanító barátommal például felfedeztünk egy olyan vírust amivel ha megfertőzzük a maláriamoszkitót, akkor számára a széndioxid halálossá válik, mi pedig elfelejthetjük a DDT permetszert, ezt a veszélyes idegmérget. Egyébként ugyanazt a számítógépes klasztert és matematikát alkalmazom a szúnyogokra, mint a gravitációs hullámok megtalálására. Az asztrofizika segít a biológiának és fordítva.

A filmekben azt látjuk, mindenki a NASA-nak dolgozik. Ön dolgozna nekik?

MÁRKA SZABOLCS: Igyekeztem soha nem dolgozni állami cégnél, csak privátnál, mert hiszek a kapitalizmusban és a szabadságban. Hogy mi a különbség? A SpaceX-nél az alkatrészekből egy hét alatt űrhajó lesz, mindez a NASA-nál 10 év, azzal együtt, hogy rendkívül tisztelem őket. Ráadásul egy privát cégnél egy nap alatt tanulnak a hibáikból. Én türelmetlen ember vagyok, nincs 40 évem arra, hogy az álmaim fölmenjenek az űrbe. Az aszteroidákat nem a NASA fogja bányászni, mint ahogy a geostacionárius pályán keringő műholdakat sem ők, hanem Luxemburg, vagyis egy kis ország lövi fel, óriási üzletet csinálva vele. Egy uszoda méretű üstökösnek az értéke 200 milliárd dollár. Így aztán űrprogram is akkor lesz igazán, ha az űr nem luxus lesz, hanem hasznos.

Mi a véleménye a magyar agyakról?

MÁRKA SZABOLCS: Az egyik legfontosabb célkitűzésem, hogy segítsem a magyar diákokat és a kutatókat. Abban is, hogy kijuthassanak Amerikába, s megszerezhessék a szükséges tudást. Talán sokatmondó adat, hogy a Columbia Egyetem agyainak a 10 százaléka magyar. Magyarország ma is külföldre űzi a magyar agyakat. Persze űzze, de jó lenne, ha utána újra ideláncolná őket valamivel. S mondok még egy megdöbbentő adatot: ma a világ 500 legjobb egyeteme között nincs magyar, fel se kerülünk a shanghai listára. Ez vajon miért van? Pedig olyan egyetemet össze tudnánk rakni a magyar agyakból, hogy párja nem lenne. Egyébként nem biztos, hogy mindez az ország sara, inkább talán nekünk, magyaroknak a problémája.