Helyi közélet

2017.09.19. 07:48

Rendezetlen vita miatt lángoltak az autók a Jósavárosban?

Nyíregyháza - <a href="/langoltak-az-autok-a-fak-berepedtek-a-kirakatok-a-josavarosban/3619800" target="_blank">Mint arról korábban beszámoltunk</a>, három autó is kigyulladt a Jósavárosban hétfő hajnalban az Ungvár sétányon, lángok a közelben lévő fákra is felkúsztak, emellett egy tanműhely ablakában és homlokzatában is komoly kár keletkezett, amikor a hőhatástól berepedtek az üvegek.

Nyíregyháza - Mint arról korábban beszámoltunk, három autó is kigyulladt a Jósavárosban hétfő hajnalban az Ungvár sétányon, lángok a közelben lévő fákra is felkúsztak, emellett egy tanműhely ablakában és homlokzatában is komoly kár keletkezett, amikor a hőhatástól berepedtek az üvegek.

A Blikknek sikerült telefonon utolérnie az egyik kigyulladt autó tulajdonosát, egy hölgyet, aki azt mondta, nagyon sajnálja, hogy másik két autónak is baja esett. Egy éven belül már a második autója égett porig a nőnek a lakása előtt - az egy évvel ezelőtti tűzeset előtt még a hölgy autójának kerekeit is kiszúrták. A Blikk úgy tudja, a szituáció hátterében egy rendezetlen konfliktus állhat.

Dóka Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelem szóvivője azt nyilatkozta: – Három személygépkocsi égett. A hivatásos tűzoltók két sugárral fékezték meg a lángokat. Tűzvizsgálatra okot adó körülmény nem merült fel.

Forrás: blikk.hu


[related-post post_id="3619800"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában