Helyi közélet

2017.09.26. 15:35

Segítő szándékkal adtak egy „ötöst” a zenészek

Nyíregyháza - A ritka genetikai betegséggel élő fiatalember mesélt magáról, az életéről a diákoknak.

Nyíregyháza - A ritka genetikai betegséggel élő fiatalember mesélt magáról, az életéről a diákoknak.

„Adj egy ötöst” címmel hirdetett pályázatot általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákcsoportok számára a Salva Vita Alapítvány.

Lerombolni az előítéleteket

A pályázat célja, hogy a felnövekvő generáció tagjai személyes találkozásokon és élményeken keresztül ismerkedjenek meg fogyatékossággal élő emberekkel, valamint élményüket osszák is meg másokkal, ezzel is jó példát mutatva. A segítő kezek révén pedig a másképpen élők is érezzék, hogy ők is fontosak a társadalom számára.

A Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium 10. zeneművészeti osztálya is benevezett a pályázatra, s olyan program megvalósítására tett kísérletet, melyen keresztül megváltoztathatják nemcsak a saját maguk, de környezetük hozzáállását is a fogyatékkal élőkhöz, lerombolhatják az előítéleteket, és felhívhatják az emberek figyelmét a fogyatékkal élőkkel szembeni empatikus hozzáállásra.

A projekt során Révészné Kovács Mariann szülő, a Fogyatékos Személyek és Pszichiátriai Betegek Nappali Intézményének vezetője és Konyári Béla Zoltán osztályfőnök koordinálta és segítette a diákok munkáját. A fiatalok többek között részt vettek egy előzetes tájékoztatón, majd az iskolai faliújságra tájékoztató anyagokat készítettek a fogyatékossággal élőkről. Az osztályt meglátogatta Fabu András Dávid, becenevén Bandusz, aki egy ritka genetikai betegséggel, Apert-szindrómával élő fiatalember. Mivel neki is mindene a zene, így hamar közvetlen kapcsolatot alakított ki a zenész diákokkal. Bandusz mesélt magáról, az életéről, a zene iránti vonzalmáról. Nemcsak a zenetagozattal, hanem a képzőművészeti és tánctagozattal is megismerkedett. Búcsúzáskor a zenész növendékek meghívták a pályázati hangversenyükre, és megígérték, adnak koncertet Bandusz nappali intézményében.

Nagyon jó hangulatban

Dér Enikő zenész növendék így foglalta össze a tapasztalatait: – Nagyon jól éreztem magam a közös programon, ahogy szerintem az egész osztály és Bandusz is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen közvetlen lesz a kapcsolatunk. Remélem, máskor is eljön az iskolánkba egy-egy fogyatékossággal élő személy, mert így átérezhetjük a helyzetüket, megismerhetjük mindennapi életüket, s láthatjuk, hogy fogyatékossággal is lehet majdnem teljes értékű életet élni. Megtanultam, hogy a fogyatékossággal élők is ugyanolyanok, mint mi. Nem kell őket megkülönböztetni, megbélyegezni, hisz lehet, hogy külsőleg mások, mint mi, de a lelkük annál szebb és értékesebb.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában