Egy börtönben a mártírokkal Nyíregyházán

Nyíregyháza, Szirmabesenyő - 1956: a múlt üzenete, a jelen ajándéka és a jövő ígérete.

Napjainkban már mind kevesebben vannak azok, akik személyesen is átélték az 1956-os forradalmat és a leverése utáni megtorlást. Éppen ezért fontos, hogy a még élő szemtanúk elmondják élményeiket, beszámoljanak mindazokról az eseményekről, amelyeknek a szemtanúi voltak. A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja a visszaemlékezések összegyűjtését és megjelentetését.

Vannak dolgok, amelyek nem mehetnek feledésbe." Dr. Lénárt Béla

Bátran és elszántan

Az egyik ilyen kiadvány a Forradalom! 24 megtalált történet címet kapta, s ennek egyik fejezetében dr. Lénárt Béla emlékezik vissza 1957 augusztusában történt letartóztatására, fogva tartására, amnesztiával való szabadulására, egy másik fejezetben pedig a felesége, Sárossi Marianna naplójából azt tudhatjuk meg, hogyan élte át mindezt a hitves, aki a férje letartóztatásakor már szíve alatt hordta gyermeküket.

Ki volt dr. Lénárt Béla, s mi volt a bűne? A pedagógiai főiskolát 1956-ban végezte el, s Tiszavasváriban kezdte a tanári pályáját. Az egykoron főjegyzőként dolgozó édesapjával részt vett a helyi és a tiszalöki járási forradalmi bizottság munkájában. Ezért börtönbüntetésre ítélték, s a nyíregyházi börtönben volt akkor is, amikor Szilágyi Lászlót és Tomasovszky Andrást kivégezték.

Az említett könyvben erre a napra így emlékezik vissza:

„1958. május 6-án nem szólt az ébresztőt parancsoló csengetés, csak a nagytemplom órája ütötte el az öt órát. Mi – az amúgy már automatikusan ébredők – kábán mocorogtunk, ültünk fel ágyainkban, nem tudtuk mire vélni a rendkívüli esetet. Aztán megszólalt Tukacs János szatmári barátunk: csak nem most fogják kivégezni Laciékat? Megdöbbentünk, zaklatottan hallgatóztunk, 6 óra tájban aztán neszezés, ajtócsapkodás, lábak dobogása hallatszott. Majd még egy óra telt el, és ekkor egy érces hang vágta ketté a döbbenetet: Isten veletek, fiúk – hangzott, s mindnyájan felismertük Laci hangját. Az üzenet módja jelezte, hogy Szilágyi László bátran és elszántan tette meg az utolsó lépéseit a halálba. Alig telt el 2-3 perc, újabb furcsa hangok, mintha valakit húznának a földszinten, majd ismét üvöltés hangzott, artikulálatlanul, érthetetlenül… később néhányan azt állították, a hörgésbe fulladt mondat idézet volt: „Hol sírjaink domborulnak”. Bandi utolsó üzenete az elesett emberé, az erőszakos halált elfogadni képtelen emberé volt!”

KM-MML

Egyszerre múlt, jelen, jövő

A kiszabadulása óta Szirmabesenyőn élő dr. Lénárt Bélát arról kérdeztük, hogy emlékszik vissza 1956-ra, mit jelent számára a forradalom emléke.

– Ezernyi emlék hull ki az emlékezet rostáján nap mint nap, mégis vannak renitensek, amelyek dörömbölve, visszautasíthatatlanul követelik jussukat, az egész életen át történő emlékezés jogát. És nem tehetsz róla, teljesíted követelésüket, mert magad is jól tudod, igazuk van. Vannak dolgok, amelyek soha nem mehetnek feledésbe, mert fontos mondanivalójuk van, s üzenetük nem csupán neked szól, hanem másoknak, netán egy egész nemzetnek is. 1956 emléke ilyen. Az emlékezet a múlt üzenete ugyan, de lehet a jelen ajándéka és a jövő ígérete is. 1956 üzenete éppen ilyen: egyszerre múlt, jelen és jövő.