Helyi közélet

2017.10.14. 13:22

Már szennyvízhálózat is lesz Vasmegyerben

Vasmegyer - Három önkormányzati épület is korszerűbbé válik a TOP-os pályázatnak köszönhetően.

Vasmegyer - Három önkormányzati épület is korszerűbbé válik a TOP-os pályázatnak köszönhetően.

Tornaszoba, foglalkoztató helyiségek, új csoportszoba, elkülönítők, orvosi szoba, öltöző, illetve kiszolgáló helyiségek is helyet kapnak abban a felújított és kibővített vasmegyeri óvodában, amely 279,4 millióból újulhat meg szinte teljes egészében – tudtuk meg Vass Imre polgármestertől. Egyelőre még csak a tervkészítés időszaka tart, de 2018 végére be kell fejeződnie a beruházásnak.

– A nyár derekán átadtuk a község új ravatalozóját, s előkészítés alatt van a meglévő sportöltözőnk átalakítása is, amelyre 16,7 millió forintot nyertünk, persze az utóbbi megvalósításához 3 millió forintos önerőre is szükség lesz.

Munkagép is kellene

– Közel 40 milliót nyertünk az óvodai konyhánk felújítására, s 220 millióból korszerűbbé válhat az önkormányzat, az általános iskola és az idősek otthona épületének az energetikai rendszere. A legfontosabb, hogy az épületeink külső hőszigetelést kapnak, korszerűbb lesz a világítás és a fűtés, s ha indokolt, a nyílászárókat is kicseréljük.

– Pályáztunk továbbá a külterületi és az önkormányzati úthálózat rendbetételére, a karbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzésére, s a szociális tűzifa-támogatásunk elbírálása sem történt még meg. Jó hír viszont, hogy a Kemecse, Vasmegyer, Tiszarád szennyvízelvezetési agglomerációjához tartozóan most már biztosan megvalósul településünkön a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. Megnevezték a kivitelező konzorciumot, már szerződés garantálja a beruházás megvalósulását – számolt be a terveikről Vass Imre polgármester.

- KM -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában