Helyi közélet

2017.10.04. 08:41

Már tavaly megjósolta portálunknak a fizikai Nobel-díjat

New York, Nyíregyháza - A Holdra szálláshoz hasonló a felfedezés, amelyen nyíregyházi tudósok is dolgoztak.

New York, Nyíregyháza - A Holdra szálláshoz hasonló a felfedezés, amelyen nyíregyházi tudósok is dolgoztak.

Amikor tavaly februárban nyilatkozott a Szabolcs Online-nak Márka Szabolcs, a New York-i Columbia Egyetem nyíregyházi származású asztrofizikus tanára, azt mondta: száz évet vártak a fizikusok arra, hogy közvetlenül érzékeljenek a világűrből érkező jeleket, gravitációs hullámokat. Einstein ugyanis megjósolta létezésüket, de bizonyíték az elmúlt évig nem volt rá. A technika segített, nemzetközi összefogással hatalmas „füleket” építettek a Földön – ez a LIGO obszervatórium –, ami meghozta az eredményt. A több száz fős kutatócsoportnak két évtizede résztvevője Márka Szabolcs, aki az esemény bejelentését követően tavaly azt mondta: a felfedezés a Holdra szálláshoz hasonló jelentőségű, és nem tartaná meglepetésnek, ha Nobel-díjat érne. Nos, kedden valóra vált a jóslat: Stockholmban bejelentették, hogy a kutatócsoport három alapítója az idei Nobel-díj kitüntetettje. Márka Szabolcs lapunknak azt mondta: öröme határtalan.

Három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint. Rainer Weiss, valamint Kip Thorne és Barry Barish a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) létrehozásában és a gravitációs hullámok megfigyelésében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést.


[related-post post_id="3637633"]

[related-post post_id="3637334"]

[related-post post_id="3005227"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában