A félresiklott emberi életekért fáradoznak Nyíregyházán

Nyíregyháza - A „szociális munka”, mint elnevezés még száz éves sincs, ám az a segítő tevékenység, amire a fogalom utal, egyidős az ember történelmével. A területen dolgozók válogatott élethelyzetekben – a halál közelében, betegségben, fájdalmak, és a nehéz életkörülmények közepette – szolgálják az embert, olyanokban, amelyeknek az elviselésén csak egy másik embertársunk képes enyhíteni.

A szociális szférában dolgozókat tegnap köszöntötték, ekkor tartották ugyanis a november 12-ére eső szociális munka napjának megyei ünnepségét, amelynek a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara adott otthont. A megjelentek helytállását elsőként Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese méltatta, akik jelképesen az ország több mint 90 ezer dolgozója előtt is meghajolt, akik mintegy 800 ezer ellátottról gondoskodnak nap mint nap. – Teljesítményükkel példaként állnak előttünk, hiszen fenntartások nélkül képesek odafordulni embertársaihoz – hangsúlyozta, örömének adva hangot, hogy a szociális területen 2018-ban 62 százalékkal emelkedtek a bérek. Dr. Horváth László, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szak- és Továbbképző Központjának vezetője ünnepi beszédében a komoly karrierpályákat kínáló oktatási intézmény és a 30 éve végzett oktatómunka érdemeit emelte ki, nem hallgatva el, hogy még az osztrák és német hallgatóknak is ide jönnek tanulni, s ma már angol nyelven is folyik oktatás az intézményben.

Rövid ünnepi műsor után – amivel az egyesített szociális intézmények gondozottai örvendeztették meg az ünnepelteket – elismerő okleveleket adtak át, heten pedig főigazgatói dicséretben részesültek. A mintegy 50 méltatott közül találomra kiválasztva Zeke Adélt a tarpai „Kikelet” Egyesített Szociális Intézmény támogató szolgálatának a vezetőjét szólaltattuk meg, aki 12 éve van a pályán. Fejlesztő pedagógusként kezdte, s 2006 óta biztosítja vezetőként a támogató szolgáltatás jogszerű és szakmailag magas szintű működtetését. Lapunknak elárulta, hogy a segítő szándék, az emberek istápolásának a vágya terelte erre apályára. – Ennyi év után úgy érzem, ez már több mint munka, sokkal inkább hivatás. A településen élő segítő munkatársaimmal együtt napi szinten jelen vagyunk a fogyatékkal élők életében, s minél több elszomorító helyzettel találkozunk, annál inkább elmélyül a szociális érzékenységünk. Megtaláltam itt a számításaimat, s hosszú távon is ezen a területen szeretnék dolgozni.

KM-MJ