Helyi közélet

2017.11.15. 12:57

Megállíthatatlan a fejlődés

Nyíregyháza - A tudomány és az ember viszonyát, egymásra gyakorolt hatását feszegették az előadók.

Nyíregyháza - A tudomány és az ember viszonyát, egymásra gyakorolt hatását feszegették az előadók.

Anna vagy szavalt, vagy énekelt – talán kicsit ezt is, azt is. Legalább nyolcvan ember figyelte árgus szemekkel, mégsem volt lámpalázas. Vagyis de, de másként, mint ahogy azt elsőre gondolnák, Anna ugyanis robot. A produkció utáni taps egyszerre szólt az ünnepelteknek és a bájos, emberforma gépnek. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) megyei szervezete megalakulásának negyvenedik, a RoboCup nemzetközi oktató-kutató program hazai meghonosításának tizedik évfordulójára emlékeztek, valamint Obádovics J. Gyula matematika professor emeritust köszöntötték 90. születésnapja alkalmából kedden a Nyíregyházi Egyetemen. A nagy volumenű tudományos konferencia szervezői és előadói népes szakmai közönség előtt vették számba az innováció jegyében eltelt négy évtized mérföldköveit, ismertették a jelent és vetítették előre a jövő technológiai lehetőségeit.

A kiemelkedő munka jutalma

– Közel öt évtizede az innováció motorja a Neumann-társaság, azon túl, hogy jelentős szerepet vállalt a digitális technika és számítástechnika hazai és megyei fejlődésében. Mindehhez hozzájárult az egyetemen és elődintézményeiben folyó matematika-, informatika- és mérnökképzés, valamint a kapcsolódó terület, a robotika, hiszen dr. Simon Béláné Ágika, a társaság megyei szervezete elnökének munkáját dicséri a RoboCup meghonosítása – mondta dr. Kerekes Benedek, a Nyíregyházi Egyetem Tudományos Tanácsának elnöke.

– Túl az aktuális eredmények számba vételén fontos kérdéseket feszegetnek az akadémiai, egyetemi és más tudós közösségek által szervezett találkozók, jelesül a tudomány és az emberi élet viszonyát, egymásra gyakorolt hatását, ami – valljuk be – egyre bonyolultabb, összetettebb. A XXI. század embere sokkal kevésbé éli meg a nagy tudományos szakaszhatárokat, hiszen a rohamos fejlődésnek köszönhetően ezek az eredmények szinte észrevétlenül szivárognak be a mindennapjainkba az egészségügytől kezdve az információszerzésen át a termelési folyamatok tervezéséig, szervezéséig, irányításáig. Sokszor azt sem tudjuk, hogy az újítások hogyan, milyen céllal születettek – ezekre a kérdésekre is választ adnak az ehhez hasonló konferenciák – mutatott rá Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke.

– A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete nagyra értékeli és az általa alapított Kabay János-díjjal jutalmazza tagjai kiemelkedő munkáját, mellyel a megye és a régió fejlődését segítik. A magyarországi morfingyártás atyjáról elnevezett elismerést ebben az évben Obádovics J. Gyula matematikus és Pesel Antal, az MTESZ megyei egyesülete Ellenőrző Bizottságának tagja veheti át – jelentette be Gubik László egyesületi elnök.

Robotok a pályán

A díjazottak a laudációk után meghatottan mondtak köszönetet – a matematikus a világhálón keresztül, bajai otthonában fogadta a gratulációkat. A konferencia szakmai részében előadást hallhattak a Neumann-társaság múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a technológiai újdonságokról, a Modern Vállalkozások Program folytatásáról, a RoboCupról, s arról, győzhet-e 2050-ben a humanoid robotok futballválogatottja.

A rendezvény elismerések és jutalmak átadásával zárult – többek között a Kelet-Magyarország szerkesztőségének is megköszönték a kiemelt figyelmet és a rendszeres híradást. Obádovics J. Gyula dedikált kötetét Nyéki Zsolt főszerkesztő vette át dr. Simon Bélánétól.

KM-CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában