Helyi közélet

2017.11.07. 13:49

Spanyol földön kertészkedtek

Nyíregyháza - A dísznövénytermesztés fortélyait sajátították el a gölleszes tanulók.

Nyíregyháza - A dísznövénytermesztés fortélyait sajátították el a gölleszes tanulók.

A napokban hazaérkezett Spanyolországból az a tízfős diákcsoport, melynek tagjai az andalúziai Motrilban háromhetes szakmai gyakorlaton vettek részt az Erasmus+ program keretében. A négy iskola részvételével megvalósult programban a nyíregyházi Göllesz-iskola két parkgondozó tanulója, valamint a Mátészalkai SzC Bethlen Gábor Szakközépiskolájának két szociális gondozó és ápoló tanulója is részt vett, a csapat egy egri és egy székesfehérvári szakiskola diákjaival egészült ki.

Buda Barna, a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola Általános Iskola és EGYMI intézményvezetője elmondta: a fogadó szervezet az Aprosmo egyesület volt, amely mentálisan sérült emberek életminőségének javításával foglalkozik, s tevékenységi körébe beletartozik az is, hogy az érintetteknek munkahelyeket, ezáltal megélhetést és nagyobb önállóságot biztosítson. A gölleszes tanulók az intézmény nagyüzemi méretű fóliasátraiban és kertészeti árudájában a dísznövénytermesztés fortélyait sajátították el, de kivették a részüket az aktuális parkgondozási feladatokból is.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában