A szakáll még nem tesz filozófussá…

Mindannyian a hátunkon cipeljük a múltunk terheit, amíg csak élünk. Kutnyik Pál írása.

Nyelvünkre lefordítva úgy tartja a latin mondás: „a szakáll még nem tesz filozófussá”. Jómagam – bár már közelebb vagyok a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez – soha életemben nem viseltem szakállt, de máig sem hagytam abba a tanulást! Nagy élettapasztalatra tettem szert, elmém és gondolatom a világról időről időre pallérozottabb lett. Igyekszem bölcsen szemlélni a világ (és benne kis országunk) eseményeit.

A bölcs ember mindig megbocsát, de sohasem felejt." Kutnyik Pál

Nem mellesleg, ravasz dolog az öregedés. Miközben tapintatosan törölgeti emlékezetünkből az elmúló évek nyűgös és kellemetlen emlékeit, addig ragyogó fényben kínálja fel gyermek- és ifjúkorunk ártatlan éveinek emlékezetét. A napokban olvastam Ignotus Hugó költőnktől: „a múlttal szemben csak egy kötelességünk van, lerázni magunkról”. Jómagam nem tudom elfogadni ezt az állítást, mert akkor arról a lehetőségről mondanék le, ami nélkül igencsak nehéz volna tiszta jelent és jövőt építeni. Bár azt tartják, nincs nagyszerűbb dolog az egyszerűségnél, a költő túlságosan leegyszerűsítette a múlttal való leszámolást.

Nem hullik ölünkbe a manna

De tekintsünk csak vissza a régmúlt időkre! Múltunk hozzájárul lelki egészségünk töretlen fejlődéséhez. Önmagunk (és mások) becsapása viszont meghamisítja progresszív emlékeinket, ezáltal akár jövőbe vetett hitünket is. Ha tetszik, ha nem: mindannyian a hátunkon cipeljük múltunk terheit, amíg csak élünk. Azt se felejtsük, mindig utolér, amit magunk mögött hagyunk, mert amik vagyunk és amik leszünk, annak mindig része a múltunk is.

Az életben semmi sem csak rossz, vagy jó, fekete, vagy fehér. Ezer más árnyalati különbség van jelen a valóságban. Ha ezt felismerjük, bölcsebbek lehetünk. Hogy a sok választási lehetőség közül melyik a legjobb, annak eldöntéséhez kell a tapasztalat és a türelem. Mondják is sokan: a türelem a bölcsesség tartópillére, az ember igaz tisztasága. Nincs rövid út a boldogsághoz, nem hullik ölünkbe a manna, de vannak negatív kivételek is, mert sajnos az ellenkezőjére is akad példa. Állítom: ezek az emberek sohasem lesznek igazán boldogok.

Ha van, és hiszünk is az önbizalmunkban, a siker ritkán marad el. Hinni persze sok mindenben lehet: gazdaságban, egészségben, istenben vagy az ateizmusban, barátságban, szerelemben. Nem különben, a hit a remélt dolgok bizonyosságként való megélését is jelenti. Akkor meg mi okom volna a végkifejletben kételkedni? Az élet úgy is csupa küzdelem!

S hogy mindezekből mi a konklúzió? Platon szerint két dolog van az életben, amin az embereknek nem érdemes mérgelődniük: az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem. Ez nem jelenti azt, hogy múltunk lerázható, az elkövetett hibák elfelejthetők. A tagadás, a hazugság igyekszik meghamisítani múltunkat, rossz útra terelni jelenünket, a jövőnket.

A kapzsiság határtalan

A bölcs ember mindig megbocsát, de sohasem felejt. Barack Obama szerint „minden ügyben azt kell keresni, ami összeköt minket, nem azt, ami elválaszt”. Nem vitás, a félelemgerjesztés, a gyűlölet lángjának éltetése egyszer még akár az országot is lángba boríthatja, ezt pedig épeszű ember nem akarhatja. Az élet pillanatok sorozata és ezek mindegyike a vég felé sodor.

Sajnos, az emberi kapzsiság nem ismer határokat. Olyan, mint a Danaidák feneketlen hordója, amibe az alvilágban a Danaidáknak kellett vizet hordaniuk – véget nem érő ­haszontalanság.

- Kutnyik Pál -