Helyi közélet

2017.12.07. 16:08

Dallal, tánccal bizonyítanának

Nyíregyháza - Újabb szabolcs-szatmár-beregi kötődésű versenyzők a népzenei és néptánc tehetségkutató versenyen.

Nyíregyháza - Újabb szabolcs-szatmár-beregi kötődésű versenyzők a népzenei és néptánc tehetségkutató versenyen.

Az utolsó élő elődöntő után alakul ki a középdöntő teljes mezőnye a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban. A Duna Televízióban péntek este negyed kilenctől látható negyedik élő elődöntőből újabb hat produkció jut tovább. Miként eddig, ezúttal is több szabolcs-szatmár-beregi kötődésű versenyző próbál szerencsét az MTVA és a Hagyományok Háza közös programjában.

Barati-Brencsák Barbara és Kurinszki Márk a nyíregyházi Jókai-iskolában dolgoznak, és hálásak az iskola vezetésének, mivel munka után a tornateremben gyakorolhatnak. Így volt ez az utóbbi napokban is, hogy minél jobban tudják előadni a györteleki csárdást.

– A hajdúböszörményi selejtezőből jutottunk tovább, és az elődöntőben arra törekszünk, hogy kiadjuk magunkből a tőlünk telhetőt. Hogy ez mire lesz elég, majd ott kiderül. Erős a mezőny, szeretnénk helyt állni – fogalmazott Kurinszki Márk, aki korábban Aranysarkantyús táncos címet szerzett, míg Barati-Brencsák Barbara már másodszor ért el Aranygyöngyös táncos díjat.

A zsűri ezúttal is a 4 kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit emeli ki, rajtuk kívül további kettő is továbbjut a középdöntőbe, őket a zsűri a műsor végén szabadkártyával ajándékozza meg. A középdöntők során már a nézők szavazatára is számíthatnak.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Ezúttal is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

A pénteki műsorban fellép Borbáth Szilveszter is, aki a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tánctagozatos diákja

– A Sepsiszentgyörgytől egy órányira lévő Vargyasról származok, ami Nyíregyházától közel 600 kilométerre van. Csak a tanítási szünetekben járok haza, ami eleinte furcsa volt, de a három év alatt hozzászoktunk. Szólóénekkel állok a zsúri elé kalotaszegi népdalokkal. Van bennem egészséges drukk, nagyon várom már a műsort.

– Büszkeséggel tölt el Szilveszter alázattal teli, elhivatott szakmai fejlődése. Tiszta emberi jelleme átütő erejű, hangján keresztül mélyen megérinti és magával ragadja a hallgatóságát – jegyezte meg patetikusan Kallós Angelika, Szilveszter felkészítő tanára, aki a helyszínen drukkol tanítványának.

- KM–LTL -


A negyedik, és egyben utolsó élő elődöntő extra fellépője Berecz András Kossuth-díjas mesemondó lesz, aki két fiával, Istvánnal és Mártonnal áll színpadra. A műsorban az erdélyi Küküllő-mente varázslatos vidékének zenéjét és táncát idézik meg. Berecz István, az első évad táncos kategóriájának győztese, a későbbi gyermek évad zsűritagja és Berecz Márton együtt énekel, István táncosként is fellép a budapesti Czifra Táncegyüttessel, amelyhez csatlakozik a 73 éves küküllődombói Gilyén Miklós is, aki Berecz András szerint a műfaj utolsó nagy mohikánja.


A Fölszállott a páva új évadában a területi válogatókról 48 produkció jutott tovább az elődöntőkbe, amelyeket november 17-től élőben sugároz a közmédia. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját. A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában