Helyi közélet

2017.12.04. 19:18

Fekete György volt a Kodály társaság vendége

Nyíregyháza - „A reneszánsz ember” – mutatta be Szabó Dénes Kossuth díjas karnagy a Kodály társaság hétfői vendégét Nyíregyházán.

Nyíregyháza - „A reneszánsz ember” – mutatta be Szabó Dénes Kossuth díjas karnagy a Kodály társaság hétfői vendégét Nyíregyházán. Mintha tréfálkozó urak néhol mély gondolatokkal átszőtt, néhol meg csípkelődő beszélgetésébe kapcsolódott volna a hallgatóság. Fekete György Kossuth- és Munkácsy-díjas belsőépítész, református presbiter, aki a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, a Magyar Örökség díj egyik kiötlője. Édesapja Zalaegerszegen volt református lelkész, és amikor a hívek adományából sikerült felépíteni a templomot, maga kérte áthelyezését Tornyospálcára, hogy az ország másik végében fel se merülhessen, hogy magának akart előnyt, vagy kényelmet a templom felépítésének szorgalmazásával. Békés belenyugvással mondta Fekete György, hogy a belsőépítészeknek nincs életművük, mert az épületbelsőket 20-30 évente áttervezik, átépítik. Kapott az alkalmon Szabó Dénes, és a teremben körbemutatva megjegyezte, ha itt egy kis változást gondolna egy belsőépítész, annak bizonyosan lenne az akusztikában is haszna. Az adomázást ajándékképpen Kodály dalok egészítették ki, amiket a karnagy úr vezénylete mellett a Cantemus kórus tagjai adtak elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában