Helyi közélet

2017.12.24. 08:47

Különleges karácsonyi utazás a régmúlt időkbe

Nyíregyháza - Így ünnepeltek elődeink. Legalábbis a Nyírvidékben írtak szerint.

Nyíregyháza - Így ünnepeltek elődeink. Legalábbis a Nyírvidékben írtak szerint.

Rendhagyó kalandozásra hívjuk a kedves olvasót. Utunk ezúttal nem költőink tündérkertjébe, Szatmárba vagy Beregbe vezet, hanem sokkal távolabb, a boldog békeidőkbe. Kíváncsiak voltunk, hogyan ünnepelték akkoriban, jó száz évvel ezelőtt Nyíregyházán a legszebb ünnepünket, a karácsonyt. Fellapoztuk hát a Nyírvidék 1910. december 25-i számát, ebből szemelgetünk. A rácsodálkozás mellett visszatekintve sok hasonlóságot találtunk. Szép ünnepségeket tartottak már akkoriban is, a zenés miséken kórusok is felléptek, és „villanyszínház” is várta az Apolló színházban a modern kor úttörőit. A játékokkal sem volt semmi gond, Lego helyett Richter-kőépítők, kütyük helyett pedig akár laterna magica is akadt.

Történelmi pillanatok

A megyeszékhely számára nem indult rosszul az ünnepség, hisz „…őfelsége a király Májerszky Bélát, Nyíregyháza polgármesterét királyi tanácsossá nevezte ki. Ez a kitüntetés szülővárosának szentelt 30 évi buzgó és lelkiismeretes szolgálatában szerzett érdemeknek az elismerése, s mi és mindazok, akik Májerszky Bélának, a város, az egyház s a társadalmi életben kifejtett tevékenységének tanúi voltunk: készséggel hajtjuk meg előtte ez alkalommal is az elismerés lobogóját.” Így írt a Nyírvidék 107 évvel ezelőtt. Ez persze a város elismerésének is számított. Csöndben jegyezzük meg: Májerszky polgármester úr vállon veregetése túlszárnyalhatatlan. Gyanítjuk, nemigen fogja a továbbiakban más polgármester munkáját maga a király elismerni.

Fenyőünnep és istentisztelet

De térjünk vissza a hajdani ünnepekre. Szemelgessünk!„Karácsonyfa ünnep az árvaházban. Csütörtökön, e hó 22-én tartotta a helybeli jótékony nőegyesület karácsonyfa ünnepélyét az általa fenntartott Erzsébet Árvaházban. Mint rendesen, most is előkelő közönség gyűlt össze e megható ünnepélyen, az elnöknő gróf Vay Tiborné őméltóságával az élen. Az ünnepély kezdetét megelőzte az árvák karéneke. Ezután Leffler Sámuel titkár szólt. Méltatta a szeretet hatalmát és annak áldásos tettét, a gyermekekhez szólva szorgalomra buzdította őket, majd ajándékozás következett”.

A Nyírvidék ünnepi felsorolásában természetesen az istentiszteletek, misék rendjéről is tájékoztattak. „Karácsonyi istentiszteletek az evangélikus egyháznál. A karácsonyi ünnepeket már a templomban ünnepli a helybeli evangélikus egyház a következő sorrendben: karácsony 1. napján reggel 7-kor tótnyelvű úrvacsoraosztással. Tótul szónokol Geduly Henrik, magyarul Paulik János. Zenés mise: karácsony első napján a helybeli róm. kath. templomban de. 10 órai ceremóniás főistentisztelet. Gladich Pál gregorián miséje lesz előadva az elemi iskola felsőbb osztályú növendékei által.” Persze bőven akadt más program is.

Ne feledjük el a mozit se, amely ugyan még nem volt hangos, sem mozgó, de mint az akkori Tolnai Világlapja jósolgatta, „hihetetlen konkurenciát fog csinálni a gyengébb színházaknak”. Nem is ígérgette ezt ok nélkül, hisz „Edison Tamás, a világhírű feltaláló a napokban mutatta be 12 meghívott újságírónak a kinetofont, a beszélő, szónokoló, daloló, hangot adó kinematográfot” – olvashatjuk ugyanott… Ez ugyan 1910-ben még nem ért Nyíregyházára, de a „villanyszínház” már várta a modernkor úttörőit, az érdeklődőket. Kicsiket, nagyokat egyaránt.

A filmszínházak hajnalán

Lássuk: „Karácsonyi előadások az Apolló színházban. Tekintettel az ünnepekre, az Apolló vezetősége 10 számból álló „monstreműsort” állított össze úgy, hogy mindkét ünnepnapon más és más képek kerülnek színre. A nagyszerű műsor minden száma aktuális látványosság, vagy kiváló újdonság. Kiemelendő mégis: Vízilóvadászat, A bájos Bretagne… Mindkét ünnepnapon délután 3-tól speciális gyermekelőadásokat tartanak.

- Bodnár István -


Életre kelt gyermekálmok

No és mi kerülhetett a gyermekek örömére a karácsonyfa alá? Az akkori reklámokat böngészve megtudhatjuk: gyönyörű babák, babakocsik, berendezett kofferek, hintalovak, puskák, kardok, sínen járó vonatok. Richter- kőépítők, laterna magica, képeskönyvek és még számtalan fel nem sorolt tárgy. Ennyi sok szép hír láttán így köszöntött a Nyírvidék ünnepi száma: „Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk előfizetőinknek, munkatársainknak, s lapunk minden rendű olvasóinak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában